Napi Hírek, 1937. június/1

1937-06-14 [0395]

0 Kö/Dn A Magyar Távirati Iroda jelenti: . . „. 4 kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter a kö zépos ztálv­beli iiiáknak a ker sKedelmi pályák felé irányítása érdekében - azzal a calz a ital, hogy a középosztályhoz tartozó, főként közti sztvi se lő szülőket í iáiknak oalyavalasztásánál Kedvezően fogia befolyásolni - a hazai fiu felsőkereskedelmi isKolák I. évfolyamaiban az 1937/38. iskolai évre ösz­szesen ötven tandi jmentes helyet rendszeresített. Erre az ötven tandíj­mentes helyre, amelyet a miniszter a beiratásidij fedezése, valamint a tankonyveK és írószerek beszerzésének megkönnyítése oé Íjából évi 120-120 pengő tanulmányi segély engedélyezésével köt egybe, a belügyminiszter nyilvános pályázatot hirdet. A tandíjmentes helyekre vagyontalan szülők-? nek olyan fiugyermeKoi pályázhatnak, akik a középiskola /gimnázium, reál­gimnázium vagy reáliskola/ négy osztályát az 1936/37. iskolai évben je­les, illetőleg jó eredménnyel végezték é s az élő nyelvekben, valamint a mennyiségtanban lehetőleg jeles, de legalább jó osztályzatot nyertek. A oályázÓK pályázati kérvényükhöz születési anyakönyvi kivonatukat, a középiskola IV. osztályáról szóló iskolai biz onyi tv anyuka t-és szüleik va­gyoni állapotáról községi bizonyitványt tartoznak csatolni. Kér vényü kb en azt Í3 meg kell iolölniők, hogy felvételüket aülyik hazai felső kereske­delmi iskolába kérik. A kellően fel szere 11 pályáz at i kérvényeket lggké­sőbb 1937 június 30.-áip a kereskedelem- és közlekedésügyi minisztérium segédhivatalábsD ^Budapest. II., Lánchid-utca 1-3./ kel I beny uitani. Az elkésve árkeze11'vagy kellően fel nem szerelt pályázati kérvények figye­lembe nem vehetők. pu — W Kö/Dn Berlin , június 14. /Német Távirati Iroda/ Mussolini olasz miniszterelnök Hitler ve zár és birodalmi k an ce] 1 árho z a köv etk ez ó + vi ra to t in ié zte: "Hasseí nagykövet ma átnyújtotta nekem a német Sas-reni nagykeresztjét, amelyet un a birodalom hevében barátsága jeléül és Olasz­ország és Fémetország kapcsolatainak szív élyessé ge j eléül "adományozót t nekem. Nagyra értékelemezt a kitüntetést, amelyért szívélyes kö­szönetet mondok önnek. Ez a kitüntetés teljes visszhangra talál azokban az érzelmekben, amelyekkel én és a fasiszta Olaszország On és Németország irán t vi se 1 te tünk. - Mus s ol ini" ATI/ W Kö/Dn Berlin, június 14. /Német Távirati Iroda/ Hitler vezér és birodalmi kancellár Francois Boncet be el i ni német nagykövetet ötvenedik születésnapja alkalmából táviratilag szívé­lyesen üdvözölte, /[.'" 1/ 4 W Ku/Dn D u r a n g o , június 14. A nemzeti csapatok frontáttöréséről a következő • részleteket jelentik: A nemzetiek csapatai vasárnap este Valino ezredes parancs­noksága alatt Bilbao Középpontjától ké t kilométernyire állottak a Santa Marina hegylánc magaslatain. Hétfőn reggel a nemzetiek elérték Bilbao f délkeleti el városát, Begonát. Az ellenség alig ad életjelt magáról és a visszavonulást védő osztagok tűzharcára szorítkozik. A repülők jelentése szerint Bilbao Kikötője ás a Sant ander felé vezető ut tele van menekülőkkel. /MTI/ ,

Next

/
Thumbnails
Contents