Napi Hírek, 1937. június/1
1937-06-11 [0395]
C-T. Y/Y Londonból jelentik: Dr. FacCallum Arabella torontói fogorvos a kanadai fogászati értekezleten tartott előadásában kijelentette, hogy a férfiakat mindig gyávább betegeknek találta, mint a nőket. Az első férfi, aki kezelőszékében elájult, a hires kanadai lovascsendórság egyik íegbátrabbnak mondott altisztje volt. Hatalmas sarkantyupengetésse 1 csörtetett rendelőjébe, de az orvosnőnek arra a kijelentésáré, hogy ki kell húzni a fogát, rögtön el ájult./MTI/ X Tó/Y/Y ' Parisból jelentik: A párisi rendőrfőnokség elhatárolta, hogy a rendőri riadóautókat rövidhullámú rádió adó- és vevőkészülékekkel szereli fel. Az állami költségvetésben azonban ilyen célokra nem irányoztak elő költ* ségeket és ezért a rendőr főnökség elhatárolta, hogy a kormánytól engedélyt kér a szükséges összegnek kölcsön utján való elő tere tm:&é:re-/i7T^/ —.—. — X Tó/Y/Y Stockholmból jelentik: Svédország felett hatalmas vihar vonult el és i sen nagy károkat okozott a termésben. A villám több épületet felgyújtott "es három embert agyonsújtott. Stockholm közelében a nagy vihart megelőzően a me» zőn dolgozott egy földmives két fiával. A vihar elől mindhárman az egyik tfagy fa alatt kerestek menedéket. A villám-becsapott a fába; a földmives és két fi a a nagy csattanástól megsüke tült./MTI/ -.—.— JO L Szj/Szj Atlanta kaliforniai "'városban titkos "erénycsősz bízott> »»• •> í 11 Q ^árnq prkölcseinek megvédésére. A bizottság elhatározta, sag;' alakult J a folyóba dobják a botrányos részegeskedőkot hogy.nyilvánosan.f gHg Y e ^| 0 n vJszólyezíetik a város ióhirnevét. Az ellő T^^^JtoenSSwSS éves lakoson hajtották v|gre, ki a aegintésellenlre leitta magát. Harcos eréaycsőezok elrabolták, megbilincselték és megvesszőzték. /MTI/