Napi Hírek, 1937. június/1

1937-06-06 [0395]

- Gazdasági téren és kereskedelmi kapcsolatok felvétele terén természetesen az utódállamok al is folyamatban vannak a tárgyal á­so]:. Megállapodások részben már történtek, részben pedig most vannak folyamatban. - Most pedig engedjék meg, hogy néhány szóval megemlé­kezzem arról hogy épen az osztrák államfő és az olasz királyi és császári család budapesti látogatása alkalmával szemlélhette"a magyar közönség a mi kicsiny, de fegyelmezett hadseregünket. Ennek a kis hadseregnek pompás fegyelmezettsége igen mély es nagy benyomást tett magas vendégeinkre is, úgyszintén a kíséretükben megjelent szakemberekre. Buszken állapithatjuk meg azt, hogy a békének egyik legbiztosabb zá­loga üuropa eme részén a magyar hadsereg, -Engedjék meg, hogy miként már kormányra lépésem alkal­mával és azóta^is ismételten kijelentettem, most is megerősítsem, hogy változatlanul állunk a keresztény ás nemzeti irányzat mellett és ezeken az alapokon L,... építjük fel haladó konzervatív, de szociális népies tartalommal megtöltött politikánkat, és ezalatt azt értjük hogy keresztény erkölcsnek kell áthatnia minden intézkedésünket és minden törvény javaslatunkat ^ valamint hogy a nemzeti irányzat az, amit mindig és állandóan szem előtt kell tartanunk. Ezekből következik, annak szük­sége is, hogy a gyengébbeket támogassuk, hogy az erő sebbek áldozatot hozzanak a gyengébbek ! edvéárt, mert csak igy fejlődheti!: ki az egészsé­ges nemzeti szolidaritás. De jelenti ez e yúttal a tiszta kéz politiká­ját is. Jelenti azt, hogy könyörtelenül meg kell torolni minden vissza- ­élést akkor is, ha ez a visszaélés a hatalommal való visszaélést jelenti. De jelenti ez a politika azt is. hogy ennek az országnak ma nem gyenge, hanem erős kormányzatra van szüksége. Azt, hogy mikor all almáz zuf az eré**t, mi magunk" dönt jük el szükség szerint, nem-pedig ott és akkor alkalmazzuk, amikor r ellenfeleink azt szeretnék. - A belpolitikában miként azt Schmidt elnök ur is hangoz­tatta, s züks égésnek tartom a békés légkört. Azt "hiszem, hogy az igazi • nemzed egységet akkor szolgáljuk, ha lehetővé teszem azt, hogy azok,is, akiknek egyes kérdésekben eltérő a felfogásuk, a nemzetet érdeklő nagy kérdéseknek elbírálásában és megítélésénél, egy táborba íserülhessenol AZ elnök ur azt is említette, hogy a mi politikánkat áthatja az agrár­gondolat. Nemcsak azért hat át, mért én ma véletlenül földmivelésügyi miniszter is vagyok, hanem azért, mert ha nem lennék az, akkor is at volnék hatva attól a gondolattól, hogy Magyarországot csak helyes agrár­politikával és a falusi 'lakosság érdekeinek, fokozottabb szem clott tár­tasavai lehet felemelni, mert a helyes az, ha a magyar falusi népnek érd ereit tartjuk szem előtt ás a falusi nép életszínvonalánál! megfelelő gazdasági, kulturális, és szociális szempontból való felemelésével egyj ;:­t al a városi lakosság életszínvonalát is javítjuk, -Az elnök ur a gazdaadósságoK rendezésének kérdését is em­lítette. Bejelentem, hogy a jövő hónap 15.-ig megjeleni' az a rendelet' amely e kérdésnek bizonyos vonatkozásokban végleges rendezését jelenti, A telepítési törvény végrehajtási utasítása is megjelenik néhány héten belül és ennek következtében fokozottabb mértékben folytatódik a telepí­tési a ! ció, /Folyt.köv./

Next

/
Thumbnails
Contents