Napi Hírek, 1937. május/2

1937-05-31 [0394]

0 VF/Hav/fa Vasárnap a Hősi Halottak Emléknapján az ország valamennyi Városában és községében gyászünnepet tartottak, amelyen kegyelettel és hódolattal áldoztak az elhunyt hősök emlékének. Vácott az ünnepélyes istentiszteletek után a Hősök Szobránál volt a hagyományos ünnepság, amelyen az-ünnepi beszédet Zsembay Ferenc tanár mondotta. Sopronban a katonái temetőben á Hősi Emlékmüvénél ünnepi is­tentisztelet volt, "amely után a katonaság, a hatóságok, a-társadalmi és baj­társi egyesületek képviselői megkoszorúzták az emlékmüvet. Kiksdrösön a világháború hősi halottainak emlékmüvénél Eedinszky Gyula evangélikus lelkész mondott ünnepi beszédet. Komáromban Sulacsik Lajos számvevőségi főtanácsos mondott ün­nepi beszédet a Hősök-terén leve hősi emlékszobor előtt. Esztergomban az emlékbeszédet dr.vitéz Zsiga János vármegyei f c* j egy z ő m ond o 11a. Berettyóújfalun a vallásfelekezetek templomaiban tartott is­tentisztelet után a Hősi Emlékműnél Jakab István községi főbíró ünnepi beszé­det mondott, mely után felolvasta a 221 hősi halott névsorát. Pápán a hadifogságban elhunyt magyar hősök emlékművét avat­ták fel, amely a ferenceS'templom falában van elhelyezve. Az ünnepi beszédet vitéz Drsskőczy István ny. altabor nagy mondotta. Egerben az összes templomokban szentmise volt, majd emléke­ke ünnepséget rendeztek-a hősök temetőjében, ahol Frindt le nő pápai kamarás mondott ünnepi beszédet, Veszprémben a Hősök Emlék nap iát a-veszprémi Frontharcos Fő­csoport rendezte meg, amelynek ünnepi beszédet dr. Véber Pál tartotta./MTI/ 0 Vf/Kav/%! Kiskunhalas, május 31. József Ferenc kir.herceg pénteken Kiskunhalasra érkezett és dr.Fekete Imre polgármester kíséretében három napon át bejárta a tanya­világot, hogy a tanyák népét saját otthonában is lássa és megtekintse azt a szorgalmas erőfes zitést, amelyet Kiskunhalas népe folytat a homokkal. A' pusztai lakosság mindenfelé nagy lelkesedéssel fogadta a királyi nerceit, /MTl/ P Szj/Szi/fa | A szarvasi Vajda Péter gimnáziumi tanár kara és a Szarva­si Öregdiákok Szövetsége nagy ünnepségek keretében rendezi meg június 4-én és 5-én a 10-50 éves érettségi találkozókat, a szövetség évi közgyűlését es a tanuló ifjúság tavaszi mulatsága t. Ez alkalommal leplezik le az isko­la volt tanítványainak, iglói Szontagh tamásnak, a T.E.Sz.al apitó és orszá­gos elnökének emléktábláját, amelyet a társadalmi egyesületek nemesié lkü támogatásival Keviczkv Hugó szobrászművész készít .el. Az ünnepségek részle­teire! a szövetség főtitkára, Sild Béla igazgató /telefon 12-03-52/ ad fel­világosít-s t./MTI/ ORSZÁGOS MÍVtiMtt* K szekció Y Ve/fa G-e n f, május 31. .A valenciai kormány a népszövetség tahácsának azonnali ösz­szehivását kérte./ITT/ 14'' ff ' jl

Next

/
Thumbnails
Contents