Napi Hírek, 1937. április/2

1937-04-16 [0392]

k miniszter legyen meggyőződve róla, . hogy ha a házban modern ágyutipu­sokról, gépfegyverekről és alégi fegyverek kérdéseiről vitatkoznak maid, ez csak a nemzeti hadsereg javára fog szolgálni, épen őzért nem tud belenyugodni végleg abba az álláspontba, hogy egyenjogúságunk kér­dését valamilyen formában ne vigyük a nemzetközi forumok elé s hogy az val-milyon módon megoldást ne kapjon. Végre is a népszövetség a hibás óbbon a kérdésben. hi'Szen nem telj esi tette most már majdnem husz éven keresztül' azt a. kötelo»._:é ségét, hogy keresztülvigye az általános lefegyverzést, mert ha keresz­tül vitto 'volna; egyenjogúságunk önm ködőlog lépett volna életbo. Hiszen az alapokmány 8.'cinke megmondja, hogy a lefegyverzést ugy kell keresz­tülvinni, hogy mindon nemzetre egyenlő legyen,'természetesen viszonyítva földrajzi" és egyéb különleges viszonyaihoz. Magyarország helyzetét katonai szempontból egészen különlegesnek látja. Mi bármi­lyon háború esetén óriási túlerővel fogunk szombonállani, •még pedig sz első porctői kezdve. Lehet, hogy ennek a háborúnak folyamán valamely pillanatban, ha szövetségesre tudunk szert tenni és barátaink közbe­lépnek, módosul a helyzet, kétségtelen azonban, hogy ez csak a háború további folyamán történhetik meg. Epén őzért nemzeti érdekeink megvé­dése szempontjából ma a külpolitikát talán még fontosabbnak tart ja } ' mint a honvédelmi politikát. De amikor ezt mondja, azt is kijelenti, hogy sikeres külpolitikát megfelelő hadsereg nélkül csinálni nom lehet, liort ha ogy állam szövetségeseket akar magának szerezni, rá kell hogy tudjon mutatni kardjára, hogy oz a szövetség is ér valamit. Ha pedig ; erre teljesen képtalen, ha nincs kardja és fegyvere, akkor a.külpoli­tika többé-kevésbé előszobában vfló állásból all, amikor várjuk, hogy ocerosszonok olyn kérdések tárgyalásához, Miol nekünk is lehet szavunk. Bpen ezért még a mai pénzügyi helyzetben is ^z utolsó felesleges krajcárt is a magyar hadseregre költené ssá el, mert fejlesztését szükségesnek tart­ja. Minaen hadseregnek nemcsak felszerelése és vezetése dönti el súlyát es értékét, hanem elsősorban az a szellem, rmoly a hadseregben és tiszti­karában él. Ezért kéri a honvédelmi minisztert, lehetőleg törekedjék prra, hogy azt a kiváló szellemet, amely a monarchir tisztikarában élt, s "moly őzzel a hadsereggel jóllohot ilyen heterogén elemekből egy had­sereg som állottjoiyan hatékony fegyvert fdott ogy nagyhatalom,a régi monarchia kezébe, ezt a szellemet, amely a.férfiasságul, n tisztességet, az áldozatkészséget, a becsületet, mások jog'-in^k és érdekeinek tiszte­letben tartásét julontotte s mintaképe lonotott bármely más hadsereg szelleménei:, a magyar hadseregben lehetőleg még feljebb fokozza, s igye­kezzék olyanná tenni, amelyre az egész nemzet büszkeséggel tekinthet, ' Eltart ha pillanatnyilag ' " __. . nem is állnak rendelkezésünkre azok az eszközök, amelyek pénzügyi hiá-" nyaink folytán lehetetlenné teszik, hogy e hadseregből világértelemben is jelentékenyek alkossunk, egy megvan nekünk: a magyar becsület, a ma­gyar hazafiság és ezt ebben a nadseregben táplálni, erősi teni minden honvédelmi miniszternek elsőrendű kötelessége. Györki Imre arra kérte a honvédelmi minisztert, hogy a'poli­tizáló katonákat távolitss el a hadsereg köréből és akadályozza'meg ' hogy . egyes magukról megfeledkezett katonák a bevonult^újoncokat és önkénte-" séket politikai partállás szerint bírálják el.Szóvatette, hogy munkások bélkérdésébe katonai hatóságok beavatkoznak^ ahelyett, hogy ezt az érde keltekre és az iparügyi minisztériumra biznak. Kérte a minisztert, hogy a katonai felmentéseket enyhébben kezeljék és birálják el a családfenntar­tói szempontok szerint és sz ipari munkasokat, szakmunkásokat indok nélkül no tartsak vissza./Folyt.köv./ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents