Napi Hírek, 1937. március/2

1937-03-30 [0390]

Vií Kő/Én ü a n g h a i , március 30. A kinai. pénzügyi reform végrehajtása során a legtöbb külföldi bank is beszolgáltatta ezüstkészletét. &zt a példát követték most a japán bankok is, itteni japán körökben a japán bankoknak ebben a lépésében első eredményét látják a v^anghaib&n frxlytatott ^apán-kinai gazdasági tanácskozásoknak. /mSX/ »í i>.ö/Dn S a n g h a i , március 30. A kinai sajtó értesülése szerint a »iand zsúr iában leg­utó>lí hazaárulás miatt halálraítélt összeesküvők nagy részét már ki­végezték. ./^"Tl/ f A Dn Paris, március 30. /Magyar Távirati Iroűa/ Vallery-Radot, a Jour Burgosba küldött tudósitója, beszélgetést folytatott Fidel Davila tábornokkal, aki Franco nevében mint miniszterelnök kormányozza a felszabadított tartományokat. A tábornok ismertette a nemzeti kormány szervezetét. A miniszterelnököt leszámitva, a kormány valamennyi tagja polgári egyén. A kormány, amely ideiglenes juntának tekinthető, hét úgyneve­zett "bizottság"-ból áll, amelyek a miniszteri tárcáknak felelnek meg. Az egyes tartományok élén megyefőnöki hatáskörrel felruházott kormány­zók képviselik a központi kormányt. A belügyminisztérium, amely az or­szág közrendje és a közegészség felett őrködik, független a juntától, ideiglenesen Valladolidban székel s a belügyminiszter közvetlenül Fran­cénak tartozik felelősséggel. A külügyi megbízottnak nevezett külügy­miniszter Salamancában székel, Mivel az egyetemi ifjúság nagyrésze fegyverben áll, az egyeCemeken az előadások nem folynak szabályszerűen. Viszont valamennyi alsóbbfoku iskola rendesen működik. Sok egyetemi tanár menekült át hoz­zánk a vörösöktől - mondotta a tábornok s Kata lón iá.bo-1 még most is szün­telenül érkeznek ujabb menekülő professzorok. A salamanca! egyetem még március havában megnyitja kapuit. - A felszabadított tartományokban a gazdasági tevékeny­ség mindenütt fellendült.Élelmiszerekkel bőven el vagyunk látva. Gá­li oia és Andalúzia bővelkedik olajban, gyümölcsben, borban és barmok­ban. Kasztilia búzakészlete messze meghaladja szükségleteinket. Néhány hét óta megkezdtük terményeink kivitelét is. Főleg búzát, cukrot, gyap­jút, élő marhát és ásványanyagokat szállitunk külföldre. Természetes, hogy kivitelünk elsősorban Olaszország, Németország és Portugália fe­lé irányul, de Amerikával is tárgyalunk már s Angliával nemrégiben nagyfontosságú kereskedelmi egyezményt kötöttünk, ORSZÁGOS LEVÉLTÁR . K. szekció I V/Vn Mexico-város, március 29. /Stefani/ A rendőrség letartóztat ta Portes Sándort, a new yorki h írlemi negyed több hirhedt kártyabarlangjának tulajdonosát. Portén tör­vényeilenes jövedelme évente meghaladta az egymillió dollárt. . . t • '­P^rtest kiadjácaz Eevesult államoknak. /MTl/ W Kö/Dn London , március ZÖ. A független munkáspárt glasgowi ülésén határozatot foga­dott el, amely sürgeti, hogy a munkáspárt, az együttműködés pártja, a független munkáspárt és a kommunista párt alkossanak közös arcvonalat. A határozat nem kivan olysn népfrontot, mint milyen Franciaországban alakult, de szükségesnek tartja, hogy a munkásosztályok összefogjanak a demokratikus elemekkel a kapitalista pártok ellen* /MTl/

Next

/
Thumbnails
Contents