Napi Hírek, 1937. március/2
1937-03-27 [0390]
rr Tó/r/K Belgrád, március 27. Az Avala-iroda jelenti: Szombaton délelőtt 10 óra. -után néhány perccel Ciano gróf olasz külügyminiszter mgg jelent a külügyi hivatalban, ahol Sztojadinovics miniszterelnök és Külügyminiszter fogadta. Délelőtt 11. órakor Sztojadinovics és Ciano gróf Duosics római jugoszláv követ. Indelli belgrádi olasz követ és munkatársaik jelenlétében kicserélték a Belgrádban Jugoszlávia és Olaszország között legutóbb létrejött politikai és gazdasági egyezmény rafifikációs okmányait. Az okmányok kicserélése után Ciano gróf dlasz külügyminiszter köszöneté fejezte ki Sztojadinovics miniszterelnöknek és az egész jugoszláv népnek azért a szivelyES és ne leg fogadtatásért, amelyben Belgrádi tartózkodása idején része volt. Hangsúlyozta ezután a megkötött egyezmény ekf ontosságát.- Ezeket az egyezményeket a jövőben arra az alapra Ijelyezik - mondotta - amely megfelel a két ország érdekeinek és békevágyának. Sztojadinovics miniszterelnök és külügyminiszter válaszában örömét fejezte ki azon, hogy Céano gr^f együttműködésével megköthette az egyezményeket. Ezek az egyezmények • mondotta - nemcsak a két ország számára lesznek hasznosak, hanem Európának ebben a részében fontos szolgálatot tesznek a béke ügyének. Ezután Ciano grcf és Sztojadinovics kíséretükkel együtt a zim'onyi repülőtérre hajtattak, ahol a repülőtér megtekintése titán Ciano gróf beszállt abba a négymotoros Savoia-Marchetti gépbe, amelyet Mussolini miniszterelnök küldött el Belgrádba. Ciano grcf kíséretével együtt déli 12 óra 2a perckor felszállt és elindult Róma felé. A repülőgép az olasz himnusz hangjai mellett emelkedett a levegőbe, mialatt öt jugoszláv vadászrepülőgép a határig elkisér L e Ciano külügyminiszter gépét. Ciano gróf külügyminiszter elutazása el"tt a repülőtéren még elbeszélgetett Sztojadinovics minisz + erelnökkel és az időközben •odaérkezett Marics hadügyminiszterrel, továbbá Vrbanics kereskedelmi miniszterrel. Bucsusztatásán .ott volt Indelli olasz követ kezelésével a belgrádi olasz követség valannyi tagja, valamint igen sok más el"kel~ség, köztük a külügyminisztérium több f^tisztiiseloje. /MTI/ rr ÍÓ/BI/T/K Belgrád, március 27. /Avala/ A jugoszláv sajtó továbbra is hosszú tudósításokban számol be Siano gróf olasz külügyminiszter belgrádi látogatásáról. Megelégedéssel emelik ki a jugoszláv lapok, hogy Ciano grof elzarándokolt Oplenácba Sándor király sírjához, az Avala-hegyen megkoszorúzta a Névtelen ivatona síremlékét és kegyelettel adózott a belgrádi olasz katonai temető? ben az olasz hősök emlékének. A lapok ezenkívül hosszú külföldi tudósításokban számolnak be arrcl, hogy az olasz-jugoszláv egyezmény milyen kedvezfogadtatásra talált a külföldön. . .. A zágrábi Ifovosti foglalkozva az uj egyezményei, e gyebek,kozott azt irja, hogy Olaszország és Jugoszlávia - következésképpen barátaik es ázövetségeseik a Balkánon és KrzenSurfpában-nem kell, hogy a jövjben mmt két politikai rendszerhez tartozó ellenfelek-találkozzanak^egymással. A kilátások igen kedvezek - hangoztatja a Novosti - es az erdekek olyan természetünk, hogv a következmények is kedvezőek lehetnek. Kiemeli .azután, hogy a kisantant^es a balkáni egyezmény helyzete megerősödött az uj megál 8poáásokk | 1 j U gQ Szláv lapok egyébként különösen az olasz lapokban megjelent kommentárokat közlik. /MTl/ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR