Napi Hírek, 1937. március/2
1937-03-24 [0390]
I Té/Dn Paris . március 24. A karaara éjszakai ülésen folytatta a clichyi véres zavargások ügyében e literje sz tett interpellációk vitaját. Hosszas vita után, amelyet sürün tarki totta k mozgalmas jelenetek, szavazásra csak a hajnali érákban került sor. Reggel Sóra 25 perckor /budapesti idő szerint/ a Képviselőház az ellenzéki nanirendi javaslatok elvetése után 362 szavazattax 215 szavazat el lenibe n e lfogadta Cammnchi és Duclos napirendi javaslatát, amely bizalmat nyilvánít a kormány iránt és amelyhez Blum miniszterelnök előzetesen a kormány nevében hozzá járult. /MTI/ " Y Té/Dn/Ke Pár i s 4 március 24. A képviselőház éjszakai ülésén Colomb demokrata balpárti képviselő kifogásolta a miniszterelnöknek azt a kijelentését, hogy véleménye szerint a francia szociális párt folytatása a feloszlatott tuzkeresztszövetségnek. Ilyen megállapításra - mondotta - csak a bíróság lehet illetékes- Tiltakozott az ellen is, hogy egyes pártokat kizárjanak egyes kerületekből es ott ne engedjenek gyűlésezni. Ez egyértelmű lenne azzal mondotta - hogy Franciaország belsejében politikai vámhatárokat állapítanak meg. A jobboldal és a közép elénk helyeslesétől kisérve hangoztatta, hogy a clichyi zavargások során a rendőrség megtette kötelességét. - Ha a kormány le akarja fegyverezni a pártütőket mondotta uefejezcsül a kormány felé fordulva - akkor miért késik a kommunisták lefegyverzésével? Duclos kommunista képviselő kifejtette, hogy pártjának felfogása szerint a clichyi eseményekért a felelősség nagyrészben a francia szocialispár tot, részben pedig a francia néppártot terheli. Hosszasan bőszéit a francia szociális párt szervezetéről és utalt arra, hogy a. Populaire december 31.-én közölte a párt utasításainak tervéta főváros fontosffbb hadászati pont iáinak megs zállásár ól. Ybarnegaray itt közbekiáltott: Ez az okmány hamis volt! Duclos befejezésül követelte, hogy biztosítsák a. köztársaság rendjet. nehogy a nyáron megtartandó világkiállitás sikerét veszélyeztessék. Doriot, a francia néppárt elnöke kérte, hogy küldjenek ki bizottságotsaját pártja ós a kommunista párt pénzforrásainak megvizsgálásá ra » - Az Ön többségének - mondotta a miniszterelnök felé fordulv^ - egyik pártja arra törekszik, hogy a többség a szovjet felé tolódjék el.A kommunista párt csupán azért lepett be a többségbe, hogy felforgassa- a közrendet. A kommunisták a demokrácia helyébe a proletariátus narancsura.Imát akarják léptetni. Doriot ismertette ezután a kommunisták katonai szervezetét és kijelentette, hogy a csempészuton Franciaországon keresztül Spanyolországba irányított fegyverek közül a kommunisták'sok fegyvert visszatartottak és azokkal ját híveiket fegyverezték fel.Ez kiderült a házkutatások eredményéből. . Visszautasította azt a vadat, hsgy partja Nemetorszagból kap pénzt ós hangoztatta, hogy a kommunisták ezzel szemben 17 év óta Moszk^ vából'állandóan hagy pénzeket kaptak, amelyek összege körülbelül 250 millió frank. Állításait 150 emberrel igazolhatja; A vitát ezután bezártak. /MTI/ ouszÁrosÍ^YÉLTAR