Napi Hírek, 1937. március/2

1937-03-23 [0390]

-o- Fd/Dn Szófia, március 23. /Magvar Távirati Iroda/ A Prole Bulgare közli budapesti tudósi tójának ^ckhardt Tiborral a bolgá-magyar viszonyról folytatott beszélgetését, Üokhardt Tibor többek között a következőket mondotta: - A bolgár-magyar barátság teljesen független a nemzetközi politika minden időleges változásától ás iram áltál, mert ez a barát­ság nem csak a két kormány között áll fenn, de ott él a két nép lelkében és szivében, a két . hasonló sorsú és rendáltetésü nép múltjában és hagyományaiban. Magyarország és Bulgária törtenetében sohasem fordult elő, hogy a k á t ország fegyveres összeütközésbe került volna egymással, amit az a körülmény magyaráz, hogy felfogásuk mindig azonos volt, erdekeik pedig közösek, .ezeket a kapcsolatokat nemcsak meg kell tartani, hanem azo­kat ki is kell mélyiteni. A két ország együttműködése tekinte tében ückhardt kijelen­tette, no g^ mind Bulgária, mind Magyarország áldozata a béke szerz ód esők­nek és amikor ennek az igazságtalanságnak a jóvátételét k*ri, akkor mind­kit álla m ugyanaz ok at az eszközöket használja nemzeti követeléseinek érvé­nyesítésére . Befelé mindketten igyekszerBk szilárd állapotokat teremteni, kifelé pedig adatokkal és ervekkel igyekeznek meggyózni az illetékes ténye­zőket ü fennforgó i gazságta la iBágokroi. A jövőben is ezzel a módszerrel kell élni és ugyanekkor szorosabbra kell fűzni a két ország között a szel­lemi kaocsólatokat, hogy egymás nemzeti müvoltségével kölcsönösen megismer­kedjenek. A gazdasági együttműködés tekints tében Eckhardt utalt ar­ra, hogy Bulgária * s Magyarország az állattenyésztés emelésére és a mező­gazdaság fejlesztésére szolgáló csereviszony előmozdításán kivül megálla­podást létesíthetne egymással, hogy a külföldi piacokon nem tárnaszt egymás­nak Versenyt, hanem közösen állapítja meg az árakat. a • o- To/Dn Róma. március 23. /Magyar Távirati Iroda/ Gróf Csáky István követségi tanácsos, a magyar külügymi­niszter kabinetfőnöke, aki Mussolini kormányé lnokö t elkísérte libiai ut­iára, az első hjóraj tengernagyi hajóján Gaetába érkezett, ahonnan gép­kocsin folytatta útját Rómába. rr Kö/Dn 3 e 1 g r á d . március L3. /Avaia/ Cadere belgrádi román követ é s felesége ma délelőtt a román követségen ebédet adott a Belgrádba érkezett'Saveanu kénviselő, a román képviselőház elnöke és felesége tiszteletére. /MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents