Napi Hírek, 1937. március/2
1937-03-22 [0390]
o Té/Té/L i á r .i s, március 22. De la Kocque ezredes a clichyi véres zavargással kapcsolatban tett hirla pi nyilatkozatában megáílepi fc tta, hogy a vezetése alatt álló" francia szociális párt tagjai március 16.-án Clichyben nem politi kai gyűlést repdeztek, hanem egyszerű szórakoztató mozi-előadást, amelen őmaga nem veit .részt és amelyen semmiféle beszéd nem hangzott el. Amikor a relőrség felhívta a jelenlévőket, hogy őritsék ki a termet, a felhívásnak eleget tettek. Elvonulásuk a rendőrség által meg jelölt útvonal on, minden zavar nélkül ment végbe és este háromnegyed tíz órakor a párt txagjai közül már senkisem tartózkodott sem az előadás szinhelpül szolgáló helyiségben, sem környékén. Abban a véres zavargásban tehát, amely kövessel utóbb Clichyben lezajlott, a francia szociális pártnak egyetlen tagja sem vett részt. De la Rocque ezredes tiltakozott az elleni hogy a nyomda szok a szocialista párt utasítására megtagadták a szociális" párt Le ialambeau oimü hivatalos lapjának a kiszedését és kinyomását. A clichyi eseményekért - mondotta végül - kizárólag a szélső baloldali pártokat terheli a felelősség; teljesen indokolatlan és jogosulatlan tehát, hogy a kormány a párt ujabb összejöveteleit betiltotta, holott ugyanakkor engedélyt a dott a Téli Sportpe lotában a kommunisták gyűlésé re ./MTI./ W Kö/Kö/L N e w y o r k, március 22. Nils von Bahr svéd állampolgár, akit az első bolsevistaellenes yilágértekezlet szervezőirodájának főtitkárává neveztek ki, az Associated rress munkatársának adott ny iiatk/oz stábra el mondott a, fáz ősszel több ország kommunistaellenes szervezeteinek képviselői: bizalmas értekezletet tartottak, a mely en elhat ározták bolsevistaellenes világ ért<eiez]e t megszervezés át. Mz a világértekezlet - amelynek helyéről és időpontjáról még nem döntöttek . bevezetését jelenti majd mm a mind bensőségesebbé és átfogőbbá való együttműködésnek, eiE ly felveszi a küzdelmet a bolsevizmusnak Szovietoro szország határain kívül kifejtett bomlűLsztó aknamunkája ellen./MTI./ r ^ o- Vf/Hav/L _D e ; b r e c e n,március 22. Dr, Madsi Gyula elhalálozásával megüresedett hajdúnánási vále sztóker ül étben a pártok ma oaViben nyújtották át a válrsztók ajánlásait dr. Baróthy ^oltán vál-sztási biztosnak. A Nemzeti Egység Pártja 7061, a Független Kisgazdapárt 4301 aláírással ellátott ivet nyújtott be , A nyilaskeresztes párt a kitűzött határidőig nem nyújtott be a láiróivoket, igy 5 választáson csak két párt indul. Dr. BenkC Béla tisztiféu%/ész a Nemzeti Egység Pártja és Szakács Andor a független Kisgazdapárt jelöltjeként vesz részt a választáson./MTI./ , , . ORSZÁGOS LEVÉLTÁR W Ku/Kz/L München, március 22. /NTI./ K szekció N Nagy katonai pompával helyezték Münchenben örök nyugalomra Both-r mer gróf vezérezredest. A r a ve ta Ír a' Szabó György főkonzul a magyar kormány nev'ben magvar nemzetiszínű szalagg 1 díszített gyönyörű koszorút helyezett el./MTI./