Napi Hírek, 1937. március/1
1937-03-12 [0389]
W Cs/Ln/Ha/L Borii n,március 12. /Német Távirati Iroda./ . _ , A nyugati egyezmény kérdés-íre vnetkozc német válasz átadásával kapcsolatosan a Berliner Tageblatt kiemeli, hogy a helyzet két ponton uj és eltért Locarnotól: az egyik a német egyenjogúság, a másik Belgiumnak a függetlenségre vona tkozc óhajtása, amelyet Németország fente rtás nélkül elismer. T Jgy látszik, hogy jobbak a kilátások arra, hogy az öt volt locarnoi hatalomnak megfelelő egyetértés létrejöjjön, legalább is annyiban, hogy az 19? ^.-i alapoktól nem távolodnak el ha tárta l;n segítségnyújtási óhajtásokkal, á. rajnai béke biztositása feladatának határozottabb kiemelése azt is jelenti, hogy végre ismerjék fel a tulságosai sokértelmű genfi séma elégtelenségét és pótolják azt kézzelfogható, tehát közelebb feky" biztosítékokká 1. A német közlés nyilvánvalóan arra szolgál, hogy ebben 87 értelemben félre nem érthet" módon járuljon hozzá éhez a munkához Is az elkalandozó vitát megszabott mederbe segítsen t er elni./MTI./ Cs/Ln/V'l Helsinki, március 12. Eatlio elnök jóváhagyta a Cajander által eléje terjesztett miniszterlistát: Miniszterelnök: Cajander /haledáspárti./, külügyminiszter: Holsti /haladás-pár t/, pénzügyminiszter: Tanner /szociáldemokrata/, közlekedésügyi miniszter: Ryoemae /szociáldemokrata/, helyettes közlekedésügyi miniszter; Salovaara /szociáldemokrata/, kultuszminiszter: Hannula /agrárpárt/, földmüve lés ügy i miniszter: Heikkmen ./agrár párt/, belügyminiszter: Kekkonen /agrárpárt/,, hadügyminiszter: Viukkanen /agrárpárt/, kereskedelemügyi miniszter: Voiomaa /szociáldemokrata/, népjóléti miniszter: líoto /szociáldemokra t-/. Az igazságügyi tárcát egyelőre a belügyminiszter veszi át. *-z uj kormány az országgyűlésben 143 szava zs ttal rendelkezik: az összes-' szavazatok száma 200./MTI./ o- V/F A Meteorológiai Intézet jelenti., március 12,-án este: üigész Nyugat- és Középeurópát enyhe ócfcáni levegő árasztja el Az időjárás ugy a brit-szigeteken'., mint Francia- és Németországban, valamint Felsőolsszosszagban, -Krsjnában és Horvátország nyugati részem csapadékos. Ugyancaak csapadékos a skandináv-félsziget deli része is. Hazánkban "túlnyomóan borús idő uralkodik. Kis esőt Pées jelentett, A légáramlás áltaüj&an déli- délkeleti irányú és sz ország déli részein élénk. A hőmérséklet ország északi felén 14-15, középső és déli részein 15-18 fokra emelkedett, Budapesten este kilenc órakor 8 hőmérséklet plusz 12 Celsius fok,a tengerszintre átszámított légnyomás 754, mérsékelten sülyed^ irányzatú, Várható időjárás a következő huszonnégy órára: Doli-déinyu- • gáti szél. Főként az ország nyugati és déli részein eső, helyenként zivatar, A hőmérséklet további' emelkedik, /MTI/ Irne l rifí'ITÍl)