Napi Hírek, 1937. március/1

1937-03-09 [0389]

/fasiszta nagytanács, vége/ "A fasiszta"nagytanács megállapítja, hogy a korporációknak a már elért eredményekre és a birodalmi építőmunka keretében rájuk "váruk nagy feladatokra való tekintettel a jövőbén még az eddiginél is fokozottabb tevékenységet kell kifejteni , hogy a korporációkon felépülő állam teljes mértékben meg tudja valósítani a fasizmus e^yik legfőbb célját : a *' v nemzet gazdasági megerősítését amely a szociális igazságok lőhető legna­gyobb fokú érvényre juttatásával érhető el. ,f Gostanzo Ciano, a fasiszta szervezőtök és korporációk kiküldötteiből álló uj képviselőház összetételének'és működésének"tanul­mányozására kiküldött bizosság elnöke bejelentette, hogy a bizottság két hónapon bolül befejezi munkáját. Végül Le Bono tábornagy a fasiszta nagytanács nevében szeren­osekivánatait fejezte ki a Ducénejfc küszöbönálló afrikai utja alkalmából. " ' . .A fasiszta nagytanács ülése " •; éjjeli fél egy órakor ért véget./MTI/ í E/Dn Paris , március 9. A st. de ni si fémárugyár munkássága beszüntette a munkát és megszállta a munkahelyeket. /MTI/ C Dn A kormányzóné nyomórenyhitő mozgalmára március-8.-án Szojka Ida 20 nengőt és Priedrich f, G-ézáné 5 pengőt adományozott. /MTI/ Y Kö/L Santiago di Chile, március 9. Az uj országgyűlés összeülése el5tt a kormány benyújtotta le­mondását. A köztársasági elnök a lemondást nem fogadta el, hanem ujbcl bizs Imáról biztosította a kormány tf gjait ,/MTI./ C EU/KJ Bécs, március 9. /MTI/ - - ­, lv ,,, * Neues Wiener Tagblatt vezércikkben foglalkozik a Maevarorzáscn állítólag tervezett f 'barna forraíalom 1 ' és az állitókagos«HttttYiw§s tlí­g l—H ÍA i? p n aí a _rozott formában megcáfolja a magyarellenes külföldi saitóból lllfeft ^ 1 i r f?SÍ 9lése S? t és megállafitja J hogy M^yarorszá|on míUm ész­leltek az.dllitolagos 'barna puccs" létezéséből vagy elhárításáról Maevaror­biSSK ko'Sln? ÍXÍSSÍ? ?Steljesebb rend ésfnyugalom SSfk^fifiSSSld oif n„SJF £5 -7 erejeben és ezt a bizalmat nemcsak a kormánykörök, hanem az ellenzéki körök is osztják, A magyar közvélemény napirendre tért a'téma felett amely a magyarellenes külföld? sajtót szemmellátL tólag ihatja

Next

/
Thumbnails
Contents