Napi Hírek, 1937. február/2
1937-02-23 [0388]
Y To/íAr B u k a r e s t . február 23./0rient Radio/ i±z XA . ,Iftarasou miniszterelnök a kormány átszervezése után fogadta a sajtó képviselőit. Hangsúlyozta, hogy azért vette át a belügyminisztérium vezetését, hogy ő maga személyesen is hozzájáruljon az ország nwgszilárditása müvének végrehajtásához és ezenkivü személyesen ellenőrizze az ország közigazgatását. - Az országban teljes a rend és a nyugalom. A lakosság ennek következtében gazdasági téren egyre jobban érzi a felvirágzást. Nem fogom megengeeni, hogy ezt a. rendet és nyugalmat az agitáció bizonyos tűzfészkeiből felelőtlen emberek fenyegessék és nem tűröm, hogy az ország jó hírnevét az agitátorok egészen jelentékeny kisebbsége megingassa. Ezentúl, aki ütni akar, arra a törv'ny minden szigorával lesújtunk. Az, aki kihivó magatartást tanúsít, vagy enged az agitációnak, annak a veszélynek teszi ki magát, hogy kérlelhetetlenül alkalmazzuk ellene a törvények megtorló rendszabályait. /KITT/ Y Tó/YAr Rabat, február 23. A sevillai rádióállomás jelenti kedden délután: A marxisták t Oviedo előtt az Escamolero szakaszon igen súlyos vereséget szenvedtek. A halottak száma több mint négyezer. Ennek 40 'üzázaléka azokra a kormányos apátokra jut, amelyeket Bllbaoból a bányászcsaoatok megsegítésére küldték ki. A többi arcvonalon kedden dél óta nem történt lényeges változás a hadi helyzetben. /MTI/ Sza/SzaA r § A Magyar Király i Operaház igazgatósága kedden délután öt órakor a párisi )oera Comique együttesének budapesti vendégjátéka alkalmából teán látta vendégül a budapesti napilapok képviselőit. A teán az Operaház részéről megjelent Morlin Amadé főtitkár, ifj. Oláh Gusztáv főrendező, az Oneraház több vezető tagja és az egész francia vendégszereplő együttes. A francia müvéssek a magyar sajtó képviselőivel barátságos beszélgetésben a késő délutáni órákig maradtak együtt. $ Vy'^y/Kr Salamanca, február 23. A nemzeti csapatok az aragoniai frontszakaszon Calamocha és Belchite közt folytatták hadműveleteiket, izeknek a hadmüve le te knek igen nagy jelentősége lehet, mert a nemzetiek igy valószínűleg el tudják választani Katalóniát Spanyolország egyéb bolsevisták kezében „levő területeitől. A nemzeti csapatok mintegy 4o kilométerrel nyomultak előre. /TUTI/ 1 Vy/VyAr Salamanca, február 23. A madridi fronton a vörösök ágyutüzre szorítkoztak. Az Arganda melletti olajfaerdő a nemzeti csapatok kezén van. ATI/ o- Bl/Kr § Carlo 'Cáffarelli herceg az "Amici dell'Ungheria" magyarbarát olasz társadalmi egyesület elnöke, aki egyúttal elnöke az olasz Alpin ulub római osztályának, a Sezione de 11 »Urbe-nek s aki a mult hét pénteké óta Budapesten tartózkodik, szerdán este Erém Lóránd dr.-nak az OTT főtitkárának vezetésével megtekintette a magyar testnevelés házát. Ugyanott Vörös Tihamér kalauzolásával felkereste a magyar turista muzeumot, rapp László fővárosi mérnök vezetésével oedig megtekintette a Magyar Turista Szövetség könyvtárát és egyéb helységeit. A herceg, aki jól beszél magyarul, mindenütt'nagy érdeklődéssel tájékozódott a magyar testnevelési viszonyokról ./MTI/ f/C/ ,^<~- ÁT) „ ,