Napi Hírek, 1937. február/2

1937-02-19 [0388]

Y Ve/Ve/Ke London, február 19. Winsion Churchill csütörtökön este beszédet mondott a brit vas- és fémipari szövetség vacsoráján. Beszédében fne ga légedé ssel üdvö­zölte a kormány fegyverkezési javaslatait és hangsúlyozta, hogy ő már régen hangoztatta, hogy szükség van a fegyverkezésre, de akkor mindig kishitünek mondották. Sajnálja, hogy az-angol kormánynak két évre volt szüksége, mig erre az elhatározásra jutott. ,,,,,,, , , -, Beszéde végén dicsérettel adózott a kormánynak, amely megőrizte semlegességé t a spanyol ügyben. Beszédét .ezekkel a szavakkal fe­jeztedé: A szabadságon, az igazság védelmén és a jogon alapuló Déket aka­runk! /WFTI/ W IU/KU Salamanca február 19. A vörös'miliciának a nemzetiekhez átpártolt nyolc" *' francia katonája elmondotta, hogy a nemzetiek tüzérsége csaknem teljesen megsemmisítette a vörösök úgynevezett "Barbusse-zászkőalját ,? , A nemzetiek fogságába került vörösök elmondották, hogy " a vörös főparancsnokság a legutóbbi napok sorozatos kudarcai miatt agyonlő ~ vette az egyik ozred egész tisztikarát./MTI/ t W 1u/lu Salamanca, február 19. Medilla spanyol falanx-vozér kiáltványt intézott a "világ közvéleményéhez. Kiáltványában arra kéri a nemzetközi közvéleményt, hasson oda, hogy a valenciai kormány-ne tudja megvalósítani a spanyol gyer­mekek külföldre szállításának tervét. A spanyol falanx-mozgalom - mondja a kiáltvány- nem egyezhet abba bele, hogy spanyol gyermekeket hazájuktól y távol idegon szollombon és idegen nyelv használatára novol ionok.' Ha a gyor_ mokoket külfödre szállítják, oz csak olyan ország felé történhet, amelynek" éghajlati viszonyai mogogyoznek Spanyolországéval .A külföldi clnyelyozés kizárólag a spanyol nyelvet t eljosen*ismerő külföldi személyiség, lohotőleg valameihgik dél-merikai sp? nyol allpm diplomáciai képviselőjének folügyelote alatt történhetik csak mog. A nomzoti spanyol kormány hajlandó arra, hogy cisoljo az ilyon módon végrohajtott olholyozés költségeit. /MTl/ i W Ku/Ku Tokió, fobruár 19. Illetékes japán körökben nagy'érdeklődéssel fogadták" az angol kormány nagyszabású fegyverkezési tervét. Kijelentik, hogy oz az angol terv az általános fegyverkezési vorsony megindítását jelenti. Ezzol' - Japán véleménye szerint - végképpen csődöt mondott az úgynevezett euró­pai békodiplomácis. /MTI/ X Sza/Sza/Ke Velence , február 19. /Stefani/ A velencei törvényszék halálra ítélt egy Lorenzo Luigi nevü harmincéves parasztiegényt, aki anyagi érdekekből három gyilkosságot kö­vetett el. /"TI/ i*2<y

Next

/
Thumbnails
Contents