Napi Hírek, 1937. január/2

1937-01-19 [0386]

Nagykőrös, január 19. A nagykőrösi irány János Társaság most tartotta januári fel­olvasó ülései ratonay Dezső elnökletével , Izén az ülésen Kepes-Harjay Szilárd tábornok megtartotta rendes tagsági székfoglalóját amelynek során több versét adta elő. Ezután böszörményi Jenő elbeszélést olva­sott fel, Hegyi Sándor vallás-tanár, volt amerikai lelkész pedig az ame­rikai magyarságról tartott előadást ./MTI./ 0 J/M/Vi ' ''II Szombathely, január 19. Kovács Ferenc nyugalmazott MÁV intéző, iáki földbirtokos, a mult hó elején megszidta kocsisát, Liszt Györgyöt azért, mert rosszul bánt az állatokkal. Ebből szóváltás keletkezett, ami tetlegességgá fa­jult és eközben a kocsis ugy'hasbarúgta gazdáját, hogy az tíz nap múlva a szombathelyi kórházban sérülésébe oelehalt. A szombathelyi törvényszék most Ítélkezett a kocsis felett, Irős felindulásban elkövetett, halált okozó súlyos testisértés bűntettében mondta ki bünüsnek és négyévi bör­tönre itélte. Az ítélet még nem jogerős./MTI/ T á 1 1 y a, ianuár 19. Haltevaller József tojai fuvaros három társával együtt deszká­val megrakott szekerekkel Tokaiból Abaujszántóra igyekezett', A nagv hi­degben a fuvarosok a lovak mellett bandukoltak. Mád és Tállya között Haltevaller a síkos uton megcsúszott, a lovsk alá esett, a nehéz sze­kér keresztül ment rajta és fejét összezúzta, Azonnal meghalt . Holt­testét Tállyára vitték. Nyolctagú családja maradt árván./MTI/ Róma, január 18, /Stef'ani/ Illetékes római körökben nem hiszik, hogy az angol jegyzékre adandó olasz válasz elküldése közvetlenül küszöbön áll./MTI/ Belgrád, január 19,/Avala/ Sztoiadinovics miniszterelnök hétfőn este visszaérkezett Belgrád ba. A vonatból leszálló miniszterelnököt azonnal körülvették az újság­írók, a miniszterelnök azonban nem volt hajlandó nyilatkozni Hacsak ellen­zéki vezérrel történt megbeszéléséről./LU'I/ Belgrád, január 19. /Avala/ Sztojadinovics miniszterelnök és Macsek parasztpárti vezér talál­kozásával kapcsolatban a Vreme azt írja, hogy ezután a megbeszélés után meg van a"lehetősége a modus vivendi megteremtésének. Ha egyelőre nj.ncs is kilátás arra - írja a lap - hogy a miniszterelnök Ujabb megbeszélés t ~ folytasson Macsekkel, mindenesetre gondoskodtak arról, hogy az összeköt­tetés köztük fennmarad ion ./MTI/ j'Q%T&

Next

/
Thumbnails
Contents