Napi Hírek, 1936. december/2
1936-12-24 [0384]
M g d r i d ,decemüer 24. Mint Gijonbol jelentik, a nemzeti csapatok Espana nevü cirkálója ágyazta a tengerparton lévő 'ibono halásziélat. Ct lövedék eltalált több epületet és igen súlyos károkat okozott. -rról még nem érkezett jelentés hogy mennyi a halottak száma. /MTI/ I Tó/Tó/Kr B a r g o s , december 24. Hosszas tárgyalások után a nemzeti csapatok főparancsnoksága is a b^szk kormány kiküldöttei között megállapodás jött létre a túszok kicserélése ügyében. Egyelőre háromezer tusz kicseréléséről van szó./MTI/ l Tó/Tó/Kr -Prága , december 24. /Cseh Távirati Iroda./ Benes dr. köztársasági elnök karácsony este a rádióban beszédet mondott, amelyben Európa helyzetével foglalkozott. ''Európa a viharban és forradalombon"- ez volt az elnök szerint az 1936. év vezér szói ama - Németország március 7-én megszállta a Rajnavidéket és felmondta a locarnoi szerződést. Ez volt a legkritikusabb pillanat 1936-ban és ekkor valóban kitörhetett volna az európai háború. f \z 1^29-től 1936-ig terjedő válságos évek sajátságosan megváltoztatták Európa képét,amelyben három egymással szembenálló eszmekor: a fasiszta, kommunista és demokratikus ideológia küzdött egymáseal. Ez«k az ideológiai harcok és diplomáciai sakkhuzások rettegésszerü háborús hangalatot eredményeztek. Csehország újra ás uira átváltoztatta eddigi biztonsági garanciáját - mondotta BeneG a továbbiakban, majd igy folytatta: - Franciaországgal ás a kisantant másik két államával . kötött szövetség, a kölcsönös segélynyújtási igéret, amelyen Szovjetoroszországhoz való viszonvunk nvugszik, Q Z mgliához és a Balkán-szövetség áll almaihoz fűző baráti kapcsolatok - mindez világosan megmutatja hogy vagyunk erősek és biztosak ás mit kell tennünk, ha Európában ujabb viszály törne ki. Mi felkészültünk minden eshestőságre.\z volt a meggyőződésünk, hogy túlzottak ás helyetelenek azok az aggodalmak, miotha Franciaország rövidesen a társadalmi szétforgácsolódás és belső villongások szinhelye lesz és szilárdan hittük, hogy Franciaország politikai vezetésiben, erejében ás ellenálló képességeben nem fogunk csalódni. //••; /Folyt.köv./ /-/ Ha/K/Kr § A dr. viski Illés József egyetemi . rendes tanár, országgyűlési képviselő elnöklete alatt működő Állástalan Diplomások Országos Bizottsága szépen sikerült karácsonyi ünnepséget rendezett egyik intézményében, a székesfőváros által fenntartott Állástalan Diplomások Otthonában. Az ünnepségen megjelent dr. Illés József.egyetemi tanár es felesére, Hankó Józsefné. Borbiró Elek székesfővárosi gondnok es Orosz Béla az, ADOB titkára. /MTI/