Napi Hírek, 1936. december/2
1936-12-19 [0384]
Hódme zőwásárhely, december 19, A Frontharcos Szövetség szombaton este tartotta a Fekete Sss nagytermében zászlóavató ünnepélyét, amelynek során 36 uj körzeti zászlót avattak fel, i faz ünnepi beszédet Kozma Miklós belügyminiszter mondotta. Közel kétezer főnyi közönség lelkes ünnepléssel fogadta Kozma Miklós belügyminiszte.t, amikor Takách-ToTv ay József gróf altábornagy, a Frontharcos Szövetség országos elnökének és vitéz Endrey Antal felsőházi tagnak.a hódmezővasáihelyi csoport elnökének kisérétében elfoglalta helyét a díszemelvényén. Márton Árpád református elnöklelkész megnyitó beszéde után vitéz Endrey Antal köszöntötte Kozme Miklós belügyminisztert és az ünnepélyen résztvevő előkelőségeket. Kozma siklós belügyminiszter állott fel ezután szólásra és a közönség ' t megújuló lelkes tapssal köszöntötte őt. - Bajtárs jött a bajtársak közé - mondotta a belügyminiszter többi között beszédeben - mert ha szivvel és kötelességérzettel igyekszem is teljesíteni minden rámruházott munkát, szivem elsősorban mindig frontharcos bajtársaimhoz füz. Ezt nem azért mondom most, hogy mint belügyminiszter sikert érjek'el, ezt megírtam akkor, amikor tűzben, vérben együtt harcoltam veletek. - ígéret is köt engem veletek szemben, igéret, amelyet a nyár folyamán akkor tettem, amikor mint a honvédelmi tárca ideiglenes vezetője, kijelentettem, hogy a frontharcos törvényt rövidesen a törvényhozás elé terjesztem. Helyettesi minőségem azóta megszűnt és közben a kormeny is megváltozott. Ilyen körülmények között a dolgok természetszerűleg halasztást szenvedhetnek s a jelen pillanatban nem is az én feladatom a frontharcos-törvény. De megismétlem itt is, hogy az ügy érdekében felajánlom jószolgálataimat, amennyiben azzal a kéressél fordulok a honvédelmi miniszter úrhoz es hiszem, hogy nála megértésre is találok , hogy tegye magáévá az én akkor tett igeretemet. - A világháborúnak nemcsak keserűségeit éreztük - mondotta ezután -^nemcsak saját hibáinkat tanultuk belőle megismerni, hanem szereztünk- értékeket is, amelyeket kötelességünk a jobb jövő érdekében átmenteni. Ezek között az egyik legjelentékenyebb az én szememben a frontharcos gondolat amelyet a háború szült. Sz.nvedések és nélkülözések közepette alakult ki rangra és mindeme való különbség nélkül az az érzés, hogy együtt vagyunk, testvérek vagyunk. Nem érdekközösséget ielent a frontharcos gondolat ás nem is érdekképviseletet, sokkal magasabbra szárnysió gondolat az, amely kitermelte, A frontharcos-gondolat'nem követel, dé kötelessége az egész magyar társadalomnak a frontharcosokkal szemben mindaz, amit a frontharcos gondolat nem követel. Önmagát becsüli meg az a nemzet, amely mint nemzeti társadalom segítségére siet a kormánynak, érezvén azt, hogy nem köszönetről, és nem alkalmazásról van szo, hanem sokkal többről: a jövőről. Tulajdonkénen az volna a szép és nemes, ha a frontharcos-törvényre egyáltalán nem"volna szükség, mert a ' frontharcos kérdések megoldása elsősorban a nemzeti társadalom feladatai a kormánynak akkor kell beavatkoznia, ha a nemzeti társadalom mindezt megoldani nem tudja. -A nemzeti társadalomban várnak tekintem azt az erkölcsi erőt, amit a t frontharcos gondolat jelent. Amikor a jövő nemzedék neveléséről van szó, szükséges, hogy érvényesüljön az a gondolat, az a magas erkölcsi felfogás, bátorság és íerfi-akarst, amit a frontharcosok ielentenek. Mi, a haboru kiszolgált katonai, nap-nap után öregszünk és Isten rendelése szerint nemzedákről-nemzedékre eltűnünk az élet színpadáról, üe ami értéket ^eg tudtunk őrizni magunkban, azt a nemzet érdekében át kell adni utódainknak, hogy jobb jivő'alskulnasson ki ebből a keserves magyar jelenből. /Folyt.köv./ Ha/Vi *