Napi Hírek, 1936. december/1

1936-12-02 [0383]

*? <5 m a,december 2. /stefani./ A malpensai repülőtér felett egy repülőgép eddig ismeretlen okból lezuhant. A repülőgép pi lé tája szörnyethalt./MTI./ X Ha/L B r ü s s z a 1.december 2, Spaak külügyminiszter a szenátusban hosszabb beszédet mondót*, amelyben a többek között kijelentette, hogy ^ elgiumtovábbra is hü ma­rad elvállalt kötelezettségeihez és tagja marad a népszövetségnek. Bel­gium továbbra is hajlandó' együttműködni a kollektív biztonság és a kölcsö­nös segélynyújtás érdekében, de nem feledkezik meg arrál a fomtoa köteles­ségéről sem', hogy megvédje az ország területét. A küiügvminiszt T ezután hosszasan foglalkozott a locarnoi sz rződéssel és a~londoni egvazménnyel, Földrajzi fekvésünk miatt - mondotta - nem sorizhatjuk magunkat a nagyhatalmakkal egyenlő rangsor­ba, de Belgium a nagyhatalmakkal kötött egyezmények réven minden tSle telhetőt mígtesz a nemzetközi béke biztosítására, "Fiz a politika számunk­ra az egyedüli lehetőség ás épen ezért a legjobb együttműködést folytat­juk Franciaországgal és Angliával az európai béke javára. Hagv tapssal fogaaták a többségi pártok a külügyminiszternek ezt a kijelentését, a'i ezután az egész szenátus nagy tetszésnyilvánítá­sa közben megemlékezett Lip't király ismeretes külpolitikai beszédéről. - ^elgium nem szegi meg semmiféle kötelezettségét ás mindenkor megtartja azokat a kötelezettségeket, amelyekot aláírásával szánt esitett, bármilv:n veszély szármázzák ebből. A király b iszéaét tehát nem lehet olybá feltüntetni, mintha Belgium szakitan- eddig elvállalt kötelezett­ségeivel./MTI./ Y TÓ /Y/HO/L Madrid, december 2. /Havas./ A nemzeti csapatok dél felé megint er"s nyomást kezdtek gyakorolni a oozueloi szakaszon. Támadásuk meghiúsult, de ^scorial mel­lett nyugat félé kiterjesztették az arcvonalat, hogy megkíséreljék a hegyvidéken állomásozó kormány csapatok és a főváros k"'zt az össze­köttetés elvágása t. A milícia megakadályozta a jobbszárny betörését. Franco csapatai erre megint Fozuelo felé özönlöttek vissza és sikerült a község főteréig előrenyomulniuk. A kormánvvsapatok heves elentáma­dáát inditoütak és sikerült is visszaszorít-niok az ellenséget és visszafoglalni előz" állásaikat. A több i arcvonalak közül csak Villa­ve rdéb"l jelentettek kisebb csatározásokat. /MTI./ T Hb/Hb/I Ma d r i d, december 2. A védelmi bizottság ma nevét "Madrid kiküldött védelmi bizott­sága" elnevezéssel cserélte fel, hogy tisztán kidomborítsa, hogy az ideig­lesen Valenciába költözött köztársasági kormányzat helytartója. Tagjai­nak számát tízre csökkentették Miaja tábornok elnöklésével./MTI./ Y Hb/HbA

Next

/
Thumbnails
Contents