Napi Hírek, 1936. december/1

1936-12-05 [0383]

K B e r 1 i n, de ember 5. /Német Távirati Iroda/ \ A német sejté behatóan foglalkozik Köllner dr. szudétanémet képviselőnek a cseh képviselőházban mondott cenzúráit beszédééi. A német lapok jelentése szerint Köllner dr. többek között & következőket mondotta: Karlsbad, világfürdő csehrendőrsége furcsa hírnévre tett szert. Valahányszor valamely gyűlés feloszlatására kerül a sor» a karlsbadi cseh. rendőrök minden előzetes figyelmeztetés nélkül rögtön ütlegelni kezdik a közönséget, ÜZ esetek kivizsgálása nagy nehézségekbe ütközik, é verésben rendszerint harom-négy csendőr vesz reszt és a megvert vallo­mása szembenáll a verest tagadó harom-négy - csendőr vallo­másával. Igy azután az eljárás rendszerint azzal végződik, hogy a pa­naszkodót hatósági közegek megrágalmazása miatt többhónapi börtönre ' Ítélik. A szónok több hasonló esetet sorolt fel. Igy többek között el­mondotta, hogy Lgerben egy Vittur Ferenc nevü neudorfi embert a csend­őrök megpofoztak. A kihallgatás végén arra kényszeri tették a szerencsét­lent, hogy egy székre térdelve nyújtsa előre a ket kezét^ amelyre súlyos könvvet tettek, igy másik gyanúsítottnak lehúzták a cipőjét és' ugy verték a talpát, majd kicsavarták a kar iát. Aschban egy fiatalembert meztelenül székre terdeltettek, sipcsontja alá éles xahasábot, kinyújtott karjaira pedig egy súlyos könyvet tettek. Amikor elfáradt, gummibottal összeverték a talpát. A szerencsétlent ugy kellett támogatni, amikor kihallgatásra vitték, k csendőrök figyelmeztették, hogy ha meg­kérdik, miért nem tud jól járni, mondja azt, hogy el eset t. Köllner kép­viselő kijelentette, hogy nem nevezi mag az illető fiatalembert, mert akkor súlyos börtönbüntetés várna rá. Valósággal vi ltg botránnyá kezd válni - irja a Völkischer Be­obachter Köllner képviselő beszédéről - az a bánásmód, amelyben a cseh hatóságok a szudétanémeteket részesitik. /í.'ii : / W fCö/Vi - - ­T e m 6v s v á r, d^c^mb^r b. A román hatóságok tervszerű hajszát indítottak a temesvári ró­mai katolikus magyar tannyelvű gimnázium ellen, jegy évvel ezelőtt meg­fosztották a gimn áziumot nyilvánossági jogától és az elmúlt tanév vegén a diákok nagy része az idegen tanárok előtt történt vizsga során el­bukott. i,z a játék megismétlődött a szeptemberi pótvizsgák alkalmával is. Most a román tanügyi felügyelőség közölte az iskola igazgatóságá­val, hogy az első osztályból 10, a második osztályból pedig 4 tanulót azonnali hatállyal el kell küldeni. Az indokolás 'szerint a 14 tanuló a nevéből levont közétkeztetés alapján nem magyar nemzetiségű. A tanév elején történt beiratkozáskor a szülők mindatizennégy gyermeket magyar nemzetiségűnek mondottak. x,zenkivül mellékelték a város bizony i tv anyát iü arról, hogy az illető szülők az 1930 évi népszámlálás alkalmával manukat é^gyern ekeiket magyarnak vallották. Az esetről az iskola iga zga tósága azonnal értesítette az iskola­fenntartó püspökséget, amely a tizennégy tanuló ügyében beadványt ter­jesztett a közoktatásügyi miniszterbez,' kérve a tanügyi felügyelőség intézkedősének hatálytalanítását. A tizennégy tanulót azonkívül, hogy nem részesülhet saját anyanyelvén oktatásban, még az a veszély is" fenyegeti, hogy elveszti a tanevet, mert a törvény értelmében a tanulók, akik bármely okból,-' ; még ha nem .* önszántukból is - évközben elhagyják iskolájukat, nem iratkozhatnak be más iskolába./M'-JLI/ FVFLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents