Napi Hírek, 1936. december/1

1936-12-04 [0383]

S ha mégis meg kell valósítani a titkosságot, ennek oka az, ^ogy ha egy bizonyos rétegnek fenn akarjuk tartani politikai jogait, j azt kívánjuk, hogy választójoga valójában és tisztességesen érvényesüljön is. A törte­nelemben minden választójogi reform egy a politikai hatalomban részt nem vevő osztály hatalmi akaratát jelentette. A magyar politikai hatalom ma abban a magyar intelligenciában találja központi elhelyezkedését, amely igenis kiegészült már a parasztsággal, tehát a magyar polgári társadalom­ban. Nem érvényesül teljes mértékben a beleszólásnál a falusi nincstelenek tömege, amely az ország lakosságának körülbelül egyharmadát teszi. Az .ipa­ri munkásság a politikai hatalomban sokkal nagyobb részt élvez mint ameny­nyi őt szárnarányá&ál megilletné, hiszen képviselőik száma nem felel meg e társadalmi réteg arányszámának. Nincs senki, aki a fa|usi nincstelen töme­geket '• .-, ne tartaná jogosultnak arra. hogy az ország ügyeibe bele­szólhassanak épp ugy mint mások, de ezek a tömegek azok, amelyek intelli­genciájuk foka következtében leginkább vannak kitéve a nemzeti szempontból is veszedelmes agitációnak. Ha tehát biz/5tosabb részvételt adunk a szélső­séges osztálynak a politikai hatalomban,, a korrektivumok felett gondolkoz­ni kell mindenkinek*aki a jövőért felelősséget visel, A lényeg az agitá­ciónak igen szigorú, törvényes keretek közé való szorítása. Szükség van a bírói ellenőrzése, amely azonnali hatályú büntetéseket hoz~az agitáció^ törvényes mértékének megszegése esetén. Hozzájárul ahhoz, hogy az agitáció minden eszközétől tiltsak "el azt, aki megszegi a bírói parancsot. A-kor­mányzói jogkör és a felsőházi hatáskör szabályozása nem korrektivum, hanem közjogi és alkotmány iogi szükségesség s ennek a"két reformnak már a vá­lasztójog megalkotásánál kell hatnia. A szentesitési jog megadása a kor­mányzó részére helyes alkotmányos gondolat és szükséges is. A laistromos és kerületenkénti választás közötti döntés a legsimább lehetne, na átme- • netileg és egymással kombinálva valósítanánk meg. Csak ahhoz ragaszkodna ., . hogy a lajstromos listák ne legyenek tul nagyok, mert az ilyen listák idézték elő a pártok elforgácsolódásá+. Helyes gondolat az időközi válasz­tások elkerülése is, kérdés azonban, . . helyes-e öt évre hermetikusan elzárni egy parlamentet. A becsületes választójogon belül a többségi elvet kívánja erősíteni és ezért hozzájárul ahhoz a gondolathoz, amely relatív többséget fogadna el a választáson az abszolút többség helyett. Nem tud­na hozzájárulni olyan'indítványhoz, hogy a mai rendszerre egyszerűen te­gyük rá a titkosságot mert még kísérletileg sem szavazza meg a titkossá­got megfelelő korrektivumok nélkül, annál szivesebben hozzájárulna azonban az adfánlási rendszer. . reformjához. 0 Lányi Márton szerint az értekezleten elhangzott felszólalások bő anyagot adnak a megfontolásra és feldolgozásra, amit nem lehetett volna elérni akkor, ha a kormány konkrét javaslatokat terjeszt az értekezlet elé. A választójog kérdésében csak egy szempont lehet irányadó, a nemzet érdeke. A titkosságot a nemzet érdekeivel összhangzásba lehet hozni, a fontos, hogy tudja a választó, hogy szavazatával az'állam jövő kormányzása felett dönt. A legsürgősebben pótolnunk kell a néptömegek politikai nevelését, hogy az egyéni önzés, a szük látókör kikerüljön elhatározásukból s a közérdektől fűtött tudatosság lépjen helyébe. A tiszta népképviselet alapján áll, nem tartja kívánatosnak, rogy az alsóházban érdekképviselő t legyen. Szükséges­nek tartja a nagy pártrendszer művelési tását, az erős kormányt is. /Folytatása Wnétkezik/ H/l v óra **' porc

Next

/
Thumbnails
Contents