Napi Hírek, 1936. december/1

1936-12-03 [0383]

Tokió , december 3. Arit a külügyminiszter külföldi hírlapírók előtt tett nyilat­kozatában hangsúlyozta, hogy a kommunista Internacionálé leküzdésére kö­tött japán-német egyezmény értelmében mindenekelőtt a kommunista Inter­nacionálé tevékenységéről szóló értesüléseket cserélik ki a két ország között. Vegyes bizottságokat küldenek ki s ezekben a bizottságokban a két ország^ismertottAapasztalatait és nézeteit, mégpedig nemcsak a Németor­szágban és Japánban, hanem a más országokban történt események tekinteté­ben i s. /ma id , A belső kommunista veszély leküzdésében azonban a két ország mindegyike függetlenül és saját törvényei alapján jár el. Nincs sző ar­# ról, hogy a ket ország közös lépéseket tegyen más országokban. Japán haj­landó mas országokkal is, nevezetesen Angliával,' Franciaországgal, Ame­rikával és Kinávsl megfelelő egyezményeket kötni, A német-japán egyezmény nem irányul a szovjet&ormány ellen, hiszen a szovjetkormán} ismételten kijelentette, hogy,nem vállalja a felelősséget a kommunista Internacio­nálé működéséről. Épen ezért Japán továbbra is reméli, hogy folytathat­ja a tárgyalásokat SzovjPoroszországgal a két ország közötti botár ren­dezéséről és hogy Szovjet-Oroszország aláírja a japán-orosz halászati egyezményt. Ha azonban Szovjet-Oroszországé tárgyalásokat megszakítja, akKor ez annyit Jelent, hogy a moszkvai kormány azonosítja magát a kom­munista Internacionáléval. /MTI/ A Kö/Dn • Róma, november 3. /Magyar Távirati•Iroda/ Hivatalosan jelentik, hogy november 29,-én és december 1.-én a Ci 560 jelzésű Monfalconeban készült. Alfa Romeo-motorokkal ellátott vizi repülőgép megdöntött két magassági világrekordot. A gépet Stopnani Mario tartalékos repülőkapitány vezette és első nap kétezer" kilogramm terheléssel 7831, második nap pedig ötezer kilogramm terheléssel 6727 méter magasságot ért el, W SDp P á r i s , december 3. A Madrid koiuli harcok során az egyik ütközetben elesett a vörösök oldalán küzdő Beimler János volt kommunista német birodalmi gyIf­ié a i kéoviselo. Beimler az úgynevezett Thaelman-dandár politikai bizto­sa volt, Beimler holttestét Moszkvába szállítják és ott a Kremlben teme­tik el. /Mii/ W Kö/Dn London , december 3. * A Reuter-Iroos jelenti: A salamancai rádióban közölt^hivatalos jelen+es szerint Hol­landia elismerte a spanyol nemzeti kormányt. /MTI/ W Kö/Dn Lisszabon, december 3. Oueipo de Llano tábornok a sevillai rádióban mondott beszédé­ben élesen elitélte Largo Ceballeronak azt a lépését,^amfcllyel s Népszö­vetség támogatását kérte a spanyol vörös kormány szamara, fiz a kívánság, - mondotta a tábornok - nevetséges annál is inkább, mert a spanyol polgár­háború kizárólag az ország belügye s a kérdés elintézésénél a Népszövet­ségnek nincs keresnivalója. /MTI/ g c • 'ft Kö/Dn ORSZÁGOS LEVÉLTÁR '

Next

/
Thumbnails
Contents