Napi Hírek, 1936. november/2

1936-11-28 [0382]

Pécs, november_28. Pécs szabad királyi vár«s törvényhatósági bizottsága vitéz Hor­vát István dr. főispán elnöklésével szomoaten délután közgyűlést tartott, amelyen betöltötte a Nendtvioh Andor dr. nyug.alombavonulasával megüresedett polgármesteri állást, valamint a polgármesterválasztás folytan megürese­dett állásokat. A választás iránt óriási érdeklődés nyilvánult meg. Része-: vett azon vitéz Keresztes-Fischer ?erenc dr. volt belügyminiszter, a Pénzintézeti Központ elnöke is. Vitéz Horvát István dr. főispán a közgyűlés megnyitása után a kijelölő bizottság jelentését ismertette. Mivel a polgármesteri állasra egyetlen pályázó Makay István eddigi polgarmesterhelyettes volt, őt a kozgyiálés"" lelkes _ ünneplése közben egyhangúlag megválasztott ^polgármester­nek jelentette ki. Az uj polgármestertől Zádor Imre' főjegyző vette ki a hivatali esküt. Makay István dr, polgármester lendületes beszédben mondott köszönetet a személye iránt megnyilvánult egyhangú bizalomért, majd ismer­tette programját. Az uj polgármestert a városi párt nevében Kelemen Andor dr. apátplébános üdvözölte, üdvözlő beszédet mondott dr. Sárkány Ármin és Esztergályos János országgyűlési képviselő. azután polgarmesterhelvettessé választották jsztergár Lajos dr. népjóléti tanácsnokot Sebestyén Lajos pénzügyi tanácsnokkal szemben. Gazdasági tanácsnok lett Makucz Jenő tb. tanácsnok Sik Lajos dr. tb. főjegyzővel szemben, A városi főoénztarosi állasra Rosinger Valért, pénztári ellenőrré Szabolcs Henriket, III. osztályú aljegyzővé Murányi Tibor dr.-t választották meg./Mfl/ o- Már/Be/tíe/Mnr/Ki R ó m a , november 28. /Stofani./ Ma rendelet jelent meg, amely a kolotafrikai törvénykezés fej­lesztéséről intézkedik. A rendelőt a többi között eió'irja, hogy Addisz­Abebában felcbbvitoli bíróságot, Addisz-Abobában ós•Harrárban esküdt­birdságot, polgári és katonai friróságot létositsenok. /SÍFÍ./ X S/E R ó m a , november 28. A Stcfani-iroűa diplomáciai ' '. szerkesztője irja:A valenciai anarcho-bolsovista kormánynak a népszövetséghez intézett fclszdlitása Európában mindenütt kedvezőtlen benyomást tesz.A valenciai kormány lépését London: is helyteleníti, mert ugy látja, hogy árthat a béke negőrzésénokf a vélekedés az, hogy aa a népszövetségi tanács ebben az ügyben összeül, cz sonmitsom használhat és csak mognoluzit­hóti a holyzotot. Boriinben, ahol a hatás különösen ellenséges, azt állítják, hogy a valenciai lépes Litvincvval ogyetértésben történt. Tüneti jelentősége ven annak, hogy a valenciai lépést Paris is kedvezőt­lenül fogadta. Ügy vélik, hogy a valenciai lépés ujabb _ ' . vágás a népszövetség ellen ós hogy ez az eljárás csak o genfi intézmény tönkretótóléro vezethet. A római benyomás is kedvezőtlen. Hangsúlyozzák, hogy a spanyol kérdést a bonomavatkozási bizottságra bizták,ahcl a va-* lóságban azt a brit tényezők intézik, egészen különleges ügyesseggel. Ha a spanyol Vi'szálykoűásokat Genf elő hurcolják, akkor itt elkerülhe­tetlenül izgalmak•• t idéznek elő. A valenciai vörös akció,főleg a 11. szakaszra való hivatkozása következtében, megzavarással fenyegeti a nemzőtök közötti bekét, vagyis háborús veszedelmet is jclont./méTT./

Next

/
Thumbnails
Contents