Napi Hírek, 1936. november/2

1936-11-20 [0382]

London, november 2G. Nevillo Chamborl-in kincstári kancellár Leeds-ben bőszedet tartott, /ngliánpk legelsőrendü feladata - mondott? többek között ­hogy fenntarts? ? békét. Politikánk alapjp továbbra is a népszövetség marad. Igaz, hogy P népszövetség mostani alakjában nem alkklmas a világ­béke megóvására, de azzá kell tennünk. Politikai törekvésünk oda irá­nyul, hogy megerősítsük a népszövetséget, ennek pedig egyetlen lehetsé­ges módjaj ^ogy azokat p nagy nemzeteket, amelyek most nem tartoznak. tagállam 0 i sorába, ismét visszavezessük a népszövetség kebelébe./MIT/ Y Ve/Vi Paris, november 20,/Stefani/ A római spanyol ügyvivő kijelentette az Intransigeant tudó­sítójának, hogy a burgosi kormány legközelebb elismeri Olaszország etiópiai bi ro da Imát./MTI/ 1 it/Xi - - ­P á r i s, november 19. Az Intransigeant genfi jelentése szerint a madridi kormánynak a burgosi kormány elismerésére vonatkozó tiltakozó Jegy zeke mindeddig nem érkezett meg a népszövetséghez. A titkárság a jegyzékkel szemben nem a szokásos eljárási módot fogja alkalmazni, vagyis nem fogja azt hivatalosan közölni a tagállrmok kormányaival. A tudósító megjegyzi, hogy ívenol főtitkár most távol van és a titkárságot az olasz Pi­lotti helyettes főtitkár vezeti. /LIT/ A fil/Vi/Vi London, november 2e». Leicesterben a 'fekete ingesek' gyűlést tartottak, amelyet ellenkező pártállásu fiatalemberek meg r'-rrtak zavarni, összetűzésre került sor, rmelynek során többen megsebesültek./MTI/ Y Ye/Vi M o s z k v r } november 1;. ./Stef^ni/ A Pravda szerint több közellátási ágaz?tb r n. igy a paradicsom­konzervgyirtás terén is, sulvos visszaéléseket követtek el. Moszkvában a romlott pprpdic somkonzervekiből sokan mérgezési tünetek között megbe­tegedtek ./MTI/ I E/Vi Pari s ; november 2e. A E'ives-Lille környékén sztrájkoló munkások mozgalm? egyre szélesebb keretekben folyik". A mozgalomhoz csütöi tökön ujabb csoportok csatlakoztak, úgyhogy most már a kerület 12.öJe mun-as? köz/ül több mint 7.e^e beszüntette ? munkát. A bordeauxi feikötőmunkások kitarta­nak követeléseik mellett és folytatják a sztrájkot. Csütörtökön ? szén­rakodó munkások is csftlrkoztr k P kikötői munkasok mozgalmához./MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents