Napi Hírek, 1936. november/2

1936-11-20 [0382]

A Horthy Miklós Dunahid építése programmszerűen folyik, úgyhogy jövő szeptemberben már átadják a hidat" a forgalomnak, A Boráros-ter felől a villamosok egy részét felvezetik a hidra, mig másik része a hid alatt megfordul. Ugyancsak jövő szentemberre elkészülnek a Margit-hid kiszéle­sítésével is. A vidéken az útépítésekkel kapcsolatos uj hidakon kivül inkább^rekonstrukciós munkák folynak erősebb mértékben a hidakon. Kitűnő­en bevált az algyői és a bajai híd átépítése, amely a vonatforgalmon ki­vül lehetővé tette a közúti forgalom ^lebonyolítását is. Hézagpótlónak mu­tatkozott a tiszapolgári pontonallomás, amelynek helyébe idővel végleges hidat kell majd épiteni. A miniszter •' •„ xa postával kapcsolatban utalt arra a beszédé­re, ^amelyet a postatörvény tárgyalása alkalmából a minap a Házban mondott. Újból rámutatott arra, hegy Budapesten a távbeszélő-hálózat felvevő-képes­sege bizonyos mértékben mar korlátozott, úgyhogy a hálózat és a központok bővitését kell a közeli jövőben programiba venni. Különösen a lágymányosi központ bővitésére van szükség. Négy-ötéves program, keretében 15-16 millió pengőnyi beruházásra lesz szűkség. A vidéken is többvhelyütt van^ szükség beruházásokra s mindaddig, amig ezek a beruházások meg nem történ­tekj nem lehet szó a távbeszélő-dijak leszállításáról. A posta igen kiváló intézmény^ szelleme, adminisztráció ja kitűnő s arra kell törekedni, hogy műszaki terén is magas színvonalra emeljük. Bornemisza G-éza miniszter végül válaszolt az egyes felvetett kérdésekre. Ennek keretében hangsúlyozta, hogy a gazdákat nem akarja megfosztani a szekérfuvarozás lehetőségétől, mert a gazda erre a mellék­keresetre rá van utalva. Méltányosnak tartja azonban, hogy a szekérfuva­rozással üzletszerűen foglalkozók kivegyék részüket az útépítési költségek­ből. Kijelentette még, hogy megfontolás tárgyává teszi azt a iavaslatot, hogy a külföldről érkező autósok a sok zaklatás elkerülése céljából egy összegben válthassák meg az egész ország területére a városi vamokat. * sajtó munkatársai ' 'köszönetet mondottak Bornemisza Géza miniszternek értékes felvilágosításaiért, A Meteorológiai Intézet jelenti november 20.-án este : Európa középső részein tovább tart a hideg északkelé ti légáramlás uralma. Lengyelországban és Németország jérászén a mai nap már egészeik télies jellegű volt, amennyibon c hőmérséklet a déli órákban sem r.ee.­emelkodett a fagypont fölé. Európa, északibb részein, a skandináv félszi­get környékén azonban már ismét enyhe eccáni légtömegek fogl .lt'.k Hazánkban ma még országszerte enyhe volt e.z idő. A hőmérséklet n Balatontól keletre fekvő - megyékben még általánosan meghaladta e 10.-es fokot és csupán nyugatin meredt 6-7 fok alatt. A délutáni és ez esti órákban a szélső nyűg ti és keleti megyékben már megélénkült ez . észcki-északkcLcti" szél és a hideg levegő beáramlása, ezzel megindult. Eső esek jelentéktelen mennyiségben volt egy-két helyen. , Bud.pesten este 9 őrekor e hőmérséklet 7 Celsius-fok, a tenger­szintre átszámított légnyomás 770 milliméter, erősen emelkedő irányzatú. Várható időjárás a következő huszonnégy órára.:Esz ki szél,amely különösen e szélső nyugati és keleti megyékben lesz élénk. Egyes helye­ken kisebb eső /? magas-.bb fekvésű helyeken kisebb havazás/F A hőmér­séklet csökken. /MTI./

Next

/
Thumbnails
Contents