Napi Hírek, 1936. november/2
1936-11-19 [0382]
London, november 19. /Magyar Távirati Iroda./ A Lordok Házában -ÉÍDrd Halirax főpecsétőr a háromnapja folyó* véder"vitát a kormány nevében lezárva kijelentette, hogy a kormány mindent elkövet a haderő fejlesztésére, de teljhatalmú lőszerminiszterium szervezése az egész nemzetgazdaság militarizását jelentené, ami csak akkor volna indokolt, ha közeli háborút elkerülhetetlennek, sőt jjátétlenül biztosnak kellene tekinteni. A kormány erre semmi szin alatt nem najlandó. /Lelkes éljenzés./ Anglia politikájának alapja a népszövetség, fegyverkezésének főcélja, az, hogy a béke érdekében érvényesíthesse felfogása, t. Nem engedhetjük meg, hogy országunkat automatic© háborúba keverhessék, ha ne in'forognak létérdekeink kockán. Amig a népszövetség nem egyetemes, addig a tagok nem hajlandók előre és minden körülmények között együttes kötelezettségeket vállalni kényszer Ujj eljárásra, saját létérdekeik figyelembe vétele "nélkül. Ez áll Angliára és a dominiumokra épen ugy, mint minden más országra. Tudjuk, hogy z- az európai eszmeáramlatok közti éles ellentétek milyen veszedelmekkel fenyegetik a világot, de nem hisszük, hogy volna olyan ország, amely vállalná az európai háború megindításának felelős ség ét • Lát juk, nogy Európában uj rend kezd kialakulni a versaillesi szerzödésj. •. rend helyébe. Jóidéig egyszerre akarták megoldani a német jo4«gy°nlé'ség és az általános biztonság iksrkérdéseit és amiden nem sikerülthez" egyidejű megoldás, érthető, ,hogy sokan kérdezni kezdték, összefér-e ez az egyoldalúan megvalósito tt német egyenjogúság az általános biztonsággal. Ostobaság volna azonban túlbecsülni azokat a tényeket, ^melye/k növelik a nemzetközi bizalmatlanságot, Anglia továbbra is minden nemzet b arát ja mar^d és hiszi, hogy minden nemzet őszintén te r?si Anglia barátságát. I Q / -ttL Ha/L Ú London, novembeer 19. ai A Reuter-iroda éttesülése szerint ez angol k^ojiány/^íenda^6.b»n tartózkodó angol nagykövet utján összeköttetésbe lépett' Franco korányának képviselőjével, Hogy tisztázzon egyes kérdéseket, amelyek az Ostromzárnyilatkozatta 1 állnak összefüggésben. London aziránt is érdeklődött, lehetne-e semleges körze+ t kijelölni a hajózás számára Barcelona környékén. A Reut&r-iro de diplomáciai levelezőjének értesülése szerint sző rr-n arról, hogy az angol és franci- kormány tanácskozzék egymással az os trornzár kér des eben . "/MTI. / L Ha/L Helyreigazítás" - v . Mai 32-ik kiadásunknak a német és a magyar kereskedelmi bizottság tárgyalásairól szóló berlini jelentésében a befejező mondat helyesen igv szól: hogy a mostani gazdasági szerződések zavartalan végrehajtását megkönnyithesseké ^