Napi Hírek, 1936. november/1
1936-11-13 [0381]
Bécs, november 13. Hess d ., a fizikai Nobel-dij nyertese az innsbrucki egyetem tanára, Tizenhárom évvel ezelőtt irta főművét a kozmikus sugárzáso .ról. Tudományos munkásságáért már többizben kitüntetésben részesült, igy megkapta például" a bécsi tudományos akadémia Lieben-diját és a jénai egyetem Abeeemlékdiját. /MTI/ W Ta/Ta/Kr P á r i s j november 13. A képviselőház hadügyi bizottságának ülésével és Blum miniszterelnöknek a baloldaliakkal folytatott megbeszélésével kapcsolatban felmerült az a kérdés, hogy vájjon szakadás fog-e bekövetkezni a radikális szocialisták és a kommunisták között. A Paris Midi azt irja, hogy a kommunisták moszkvai irány itassál guerillaharcot vivnak a Blum-kormahy ellen. A kommunisták ujabb támadásaikkal a valenciai kormánynak való segélynyújtást akarják elérni, másrészt pedig a miniszterelnököt akarják támadni a kormány külpolitikája miatt és szakaaist akarnak elő dézni Blum és Delbos között Az Intransigeant megállapítja ; hogy a kommunista párt a radikális szocialista párt biamtzi országos gyűlésével kezdődött támadásokat tovább folytatja és a Kormányt arra akarja kény szeri teni, hogy szélső baloldali politikát folytasson./MTl/ f Vy/Vy/Kr Madrid . november 13. /Havas/ Madrid felett állandóan légi harcok folynak. Bár az eső nagymértékben gátolja a nemzeti csapatok légi támadásait," ma reggel 8 órakor mintegy tiz nemzeti repülőgép jelent meg Madrid felett. A reeülőgépek igen ma- gasan szállottak, ezzel nyilván el akarták kerülni a kormánycsapatok gép-^ puskatüzét 3S légelhá itó-ágyuinak lövedékeit. Nemsokára feltűnt a láthatáron a kormánycsapatok lő vadászgépe és harcra kényszeritett ék a nemzetiek repülőgépeit. A Havas-Iroda különtudósitója szemtanúja voit ennek a légi harcnak. A két szembenálló fél repülőgépei valóságos légi akrobatamutatványokat végeztek } hogy elkerüljék egymás gépfegyver tüzét. A repülőharc körülbelül kétezer méter magasságban folyt le. A főváros utcáin nagy embertömegek hézték végig a küzdelmet. A harc eleinte váltakozó szerencsével folyt és a szétzilált ellenséges repülőrajoknak ismételten sikerült külön-külön csoportba összetömörülni. Alig tiz perc leforgása alatt már az egyik repülőgép a levegőbenkettévált és lezuhant. Egy másik repülőgépen lángok törtek elo és jól lehetett látni, amint áz egyik pilóta ejtőernyővel leereszkedett. A nemzetiek repülőgépei erre menekülni" akadtak, de a kormánycsapatok repülőgépei gyorsabbak voltak és igy újból bekerítették a nemzeti"repülőgépek csoportját. Nemsokára a nemzetiek harmadik repülőgépe is lezuhant."A küzdelem ezután átterelődött Madrid közvetlen környékére, ugy hogy a harcnak ezt a részét már nem lehetett látni a fővárosból. A védelmi tanács a madridi rádióban közölte, hogy a nemzeti csapatoknak összesen^hat gépét lőtték le. mrg a kormánycsapat ok" gépei épségben visszaérkeztek támaszpont ja ikra./MTI/ Zürich , november 13. A szociáldemokrata Voliísrecht é-tesülése szerint a szövetségi tanács téli ülésszakára bejelentett államvédelmi törvény levél-, táviratés távbeszélöcenzurára vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz ./MTl/