Napi Hírek, 1936. november/1
1936-11-05 [0381]
L o na o n . november 5. /Magyar Távirati Iroda/ Sden külügyminiszter beszédének a statusquora vonatkozó* része az alsóházi tudósítás szerint a kivetkezőkén hangzik: A Népszövetség ellen azt a vádat emeli, hoey kizárólag a statusquo fenntartására használják. Az alapokmány 19. szakasza felismeri annak gyakorlati lehetetlenségét, hogy a sta*usquot minden időkre mereven fenntartsák. A Népszövetség által K iküldott bizottságnak, amely a jövő hétfőn ül össze és ame. yen Anglia is képviselteti magát, az íesz a feladata, hogy a Népszövetség jövőjének ezt a vonatkozását is megfontolja. I HaA London , november 5. /Magyar Távirati Iroda/ Az alsóházban Dalton volt munkáspárti külügyi alállamtitkár a munkáspárti ellenzék nevében foglalkozott Sdan külügyminiszter beszédével . YAjelentette, hogy a mai beszéd nem volt áden Külügyminiszter első jó beszéde, csak rendesben az a baj, hogy a. beszédet nem követik tettek. Az ellenzék ismét csalódott és a mai beszéd ellenére sem meri renélnia hogy a kormánynak végleges külpolitikája van. L HaA . § Preszly Elemér a következő levélben búcsúzott el Cegléd megyei város közönségétől, amelynek'•országgyűlési képviselője volt; A kormányzó ur őfőméltósága magas elhatározásával Pest-PilisSolt-Kiskun-vármegy e főispánjává kegyeskedett kinevezni. Ez a legmagasabb elhatározás törvényes köt élességemmé teszi, hogy ceglédi országgyűlési képviselői megbízatásamat visszaadjam a város közönségének. Fájó szívvel teszem ezt, hiszen felejthetetlen számomra az az egyhangú bizalom és szeretet, amellyel Cegléd választó nolgárai ezt a patyolatfehér tiszta mandátumot nekem juttatták, azt a kapcsolatot sokkal hosszabbnak, részemről a sirlg tartónak gondoltam, de a sors utjai kiszámíthatatlanok és mi valamennyien olyanok vagyunk a sors kezében, mint a falevél, amelyet a szél ide-oda dob*l. Kénytelen vagyok tehát Cegléd megyei város nénétól bucsut venni. A bucsu pillanatában ugy érzem, hogy hűséges jó kánviselőjük voltam. A magyar országgyűlés képviselőházában beszédekkel nem ^ szerénél tem. Nem ez volt a feladatom és higyj^k el, nem mindig a. beszéd jelenti a kén viselői hivatás helyes betöltését. Ellenben felkaroltam a város közügyeit és meleg szívvel hallgattam meg a 1 akosság kérelmeit, nanaszait. Ez alatta rövid idő alatt is létesültek olyan közintézmények, amelyek maradandóak. A város kivitelét szolgál" hűtőház, a városi kórház kibővítése, az egészségház és az iskolafürdő, az iskolák kibővítése és anyagi ügyeinek rendezése, a Halastó felföltéee és azok a közmunkák, amelyeket boldog örömmel támogattam. Hazánk mai nehéz helyzetében mindig a békére s a nemzeti egységre törekedtem, amelyet személyemmel biztosítottam, békére a felekezetek között, békére a politikai pártok között. Köszönöm ragaszkodását a velem egy hitet vallóknak, de köszönöm a támogatását és csatlakozását a más politikai rrrtállásuaknak is. akiktől soha nem kívántam és nem vártam meggyőződésük feladását. . < ^ /Folytatása következik/ jtfjy*