Napi Hírek, 1936. október/2

1936-10-24 [0380]

L o n d o n, oktőber 24. /Magyar Távirati Irooa,/ ÍÍZ az általános meg könnye Db álé s, amely a spanyol semlegességi bizottság multéjszakai ülésének későbbi békesí*"tblefolyásá t követte, nem enyhítette az angol polgári sajt ínak a Szovjet magatartása fa­lett érzett általános felháborodását. A polgári sajtó a Szovjet lépe­sét általában üres és hatástalan fenyegetőzésnek hajlandó minősítem annál is inkább, mert Maíski londoni szovjet nagykövet.a bizottság többi tagjainak állandó" faggatása ellenére sem volt hajlandó megma­gyarázni, mit ért a gyakorlatban a Szovjet legutóbbi emlékiratának rejtélyes végs" mondata alatt? A Times vezércikke kiemeli, hogy Majski levele inkább sajnálko­zást kelt, mint meglepetést és hogy a sugalmazott szovjatsa jtó már előre 3Tárulta Moszkva szándékait. A Szovjet nyilván továbbra is a vörös baloldali kormányok pártfogójának szerepébon akar tetszelegni., továbbá meg-akarta előzni annak a bizonyítását, hogy épen a Szovjet^ szegte mg "a sml ege sségi egyezményt hadianyag- és élelmiszer szállítá­sokkal a k-l,ti spanyol kikötőbe. 5z angol fe llőssegtuaó. Közvélemény továbbra is a teljes semlegesség fentartását követeli* ilig^ hih,tő, hogy a francia kormány, am .ly mar előre helytelonitette a azovj. t­jogyzék et,meg változtassa politikáját, ha a Szovj-.it ki is lép a bizoct­ságoói. A Daily T'.lgraph v, zerci ...:e szerint beláthatatlan következmé­nyekhez VéZ: tne, ha lőszerrel megrakott szovjethajők indulnának a I ékete-tengérből Barcelona f lé. Alig tehető fel, hogy eZc.k a hajók nem ütköznének ellenállásba a földközi-tengeren* Remélhetőleg belát­ja a Szovj' t - folytatja a v. zercikk - hogy a szabad f :gyv ..rkere sko­ö lem n m szolgálná az általa pártolt fél erdekeit* A l^p Isztanbuiból j.l nti, hogy a Xransbelt 15 .000 tonnás szovj ina jő ma nagy lősz -r rakományt szállít át a í-i ••t-.-t-ng ..rből a i^ardanallákon. A szállitmánv randltetési hely Carthagana spanyol kikötő. Az -lmult két hét alatt sok gyéb lőszerszállitmány haladt át g Dardanellákon Oroszországból Spanyolországba. A rendeltetési h.lyk't n szállítmányokon hamisan jelölték m-g. m A lap diplomáciai levelezője ugy tueja, hogy a Szovjet a francia kormány erélyes nyomása követkéz eben alakilag továbbra 18 a smiege sségi egyezmény aiáirója marad és reszt vesz a nemzet­közi bizottság ülésein. Iiyenmődon reméli Moszkva, hogy fegyvereket szállíthat a spanyol kommunistáknak anélkül, hogy ellenségeskedésbe Keveredjék harmaciik féllel. ÜZ angol kormány tegnap a bizottságnak átnyújtott jegyzékében három határozott f agyver szállitá si ténnyel vádolja a ozovjetet. A Komzomol szovjethajé nagyobb haroikocsiszáiliiaányt, a Regi Bolsevista és a Kubán szovjethajők lőszert szállítottak Spany olor­szagba._^z angol jegyzéke t ^szétosztották, a bizottság tagjai között. *z albizottság mai ülése az ujabb angol jegyzékkel, továbbá Portugáliaiválaszával foglalkozik, amely a mult éjszaka érkezett i^onaonba. Sző lesz valészinülag a német és olasz j^yzéke kr"l is. x, megbízottak előre láthatólag igyekeznek majd a szovjet nagy köve te a tegnapi emlékirat jelentősegének tisztázására birni. A Reuter-iroda moszkvai levelezője valószínűnek tartja, hogy a szov; „tkormány egyelőre tegnapi emlékiratának külföldi hatását figyeli es enna., tisztázásáig nem tesz ujabb lépéseket. Megerősíti azt a f ílfogást Majski londoni szovjetnagvköv^t jegyzékének homá­lyos és kétértelmű szövege is.

Next

/
Thumbnails
Contents