Napi Hírek, 1936. október/2
1936-10-24 [0380]
Münchenbő.l jelentik; Lz Akademio für Deutsches Recht idei évi közgyűlése Münohenben megkezdődött. L közgyűlés az idén három napig tart és különösen ünnepélye keretek közt folyik 1:, mivel most van egyúttal az akadémia székházának alapkőié tételi ünnepélye. Lz első nap a külföld jogának volt szentelve. Két külföldi előadat hivtak meg: az egyik ?x Marpibati professzor volt,az olasz királyi ..kadém'a főtitkára, aki "A fasiszta párt és az állam" oimmel tartott előadást 1 másik előadő Magyary Zoltán budapesti egyetemi tanár, aki a közigazgatásnak a XX. század államában való* uralkodó* szerepéről és annak jogi es technikai következményeiről beszelt az állami apparátus szervezetében es vezetés ében . Az ülésen, amely az egyetemnek magyar és olasz zászlókkal díszített aulájában folyt le, Hans Frank birodalmi miniszter, az .akadémia für Deutsches Becht elnöke elnökölt ss azon előkelő és nagy közönség vett részt, köztük Arrigo Solmi olasz igazságügyminiszter. Sbotwell newyorki egyetemi tanár, a Carnegie-alapitvány igazgatója, s Stolpa József osztályfonok, Szabe György magyar főkonzul, l^yed István egyetemi tanár, stb, /MTI/ ' 0 E/K t ' .:'J| § A Magyar Külügyi Táréaság október 29-én, osütörtökön délután 6 érakor a Parlamenti Múzeum előadótermében /országháza XVII. kapu, bejárat a Tisza-szobornál/ ülést tart, amelynek tárgya Professor Dr. h.o. Kari Haushofer vezérőrnagynak, a müncheni Deutsche Akademie elnökének következő cimü előadása:"Fern-0st und Paoifio in der r/eltpolitik und ihr'e ^ückstrahlungen auf Tteropa"- /MTI/ 0 K/Ku — Zürich, október 24. A kézmüfeesiparosok nemzetközi értekezletén szombaton Schmidt német birodalmi iparosvezéi tartott előadást az iparoasegédek és iparostanoncok nemzetközi csereakciójának lehetőségéről. Az értekezlet az előadása utan a kivetkező határozatot hozta: Dánia,Németorsz<3g, Franciaország, Olaszország, Lettország,. , Luxemburg, Magyarország, Norvégia, Ausztria, Svédország és Svájc iparosszervezeteinek képviselői folytatni akaijak azt a régi szokást, hogy az iparosix'jusag tanulmányainak előmozdítására elősegítsék az iparossegédeknek országok közötti kicserélését. Sajnálattal áLiapitjak meg azonban, hogy az iparos segéd éknek egyik oisz ágból a másikba való szabad vándor lásatT a mostani körülmények nem engedik meg, ezért az iparossegédek csereakcióját országok közötti megállapodásokkal és az egyes országok é iparosszervezeteinek egymás', közötti megeggyezésével kell előmozdítani. Az .akciá előmozdítására irányuló megbeszéléseket az 1936. novemberében i >in Majna-Frankfurtba egybehívott iparos-értekezleten folytatják. /MTI/ f Tó/Kr ^ Athén, október 24. Metaxasz miniszterelnök megbeszélést folytatott a hadügyi és a külügyi államtitkárral és a kormány több ms tagjevol. A megbeszélést a balkán-szövetség bakaresti vezérkari értekezletének szenteltél. A görög megbízottak a közel jo^ ben utaznak el Bukarestbe. /'TI/ v tpx JLJ A, ÍVJ adud, ol! 1 ober 24. Az Oviedot ostromló bányászok helyzete kedvezőbbre fordult. A bányászok u'ból megkezdték a módszeres előrenyomulást* A robbanté osztagok és a páncélos génkocsik ismét működésbe léotek. A baszk milícia tagiai az eacclarcmeri o szakaszon elvárták San Olodio felél azt az utat, amelyen a felkelők erősítéseket kanták. Grullos vidékén a kormány csapatok erélyes támadásba fogtak. / 'TI/