Napi Hírek, 1936. október/1

1936-10-02 [0379]

KI Bécs .október 2 /Bécsi Távirati Iroda/ 1 v A hivatalos Wiener Zeitung közli Eraxler pézügyminiszter kö­vetkező nyilatkozatát; Ausztriában már 1931-ben mint az akkori hiéel- és valutaválság egyik következménye megtörtént a pénz értékcsökkentése. Ez az értékcsök­kenés azonban nem vonta maga után az árak emelkedését. Ellenkezőleg a belföldön még emelkedett a silling vásárlóereje. Fem lehet tehát Auszt­riában tulmagas arszinvonalről beszélni Ennek további bizonyítéka az is, hogy iusztria - anélkül hogy ez kedvezőtlenül befolyásolta volna az osztrák pénz árfolyamat és valutatartalékának álland 0 növekedése mellett - képes volt ez[ folyamán visszafizetni valamennyi rövid- -'­lejáratú külföldi kölcsönét és a hoszülejáratú külföldi kölcsönökből is jelentós összegeket törleszteni. Nagyon téved,-aki azt"hiszi, hogy önké­nyesen lehet pénzértékosökkentést végrehajtani. Ausztriában nincs meg a pénzértékcsökkentés semmiféle előfeltétele. Józan éss-el pedig nem tételezhető fel a szövetségi kormányról, hogy egyenesen ebből a célból ^S 6 ?®** Pénzfelhigitassal mesterségesen akarjon megteremteni ilven előfeltételeket, A másutt végrehajtott pénzértékcsökkentések. sanmi esetre sem lesznek olyan hatassál az osztrák pénzre és gazdasági élet­re, hogy veszélyeztetne tnék az osztrák pénz szilárdságát -A kormány azonban természetesen továbbra is élénk figyelemmel kíséri az érték­csökkent o országok pénzártékosökkontésének mindon hatását és szükség eseten kereskodolempolitikai rendszabályok utján igyekszik majd elhárítani az esotlggos káros következményeket /MTI/ -o-Kő/Kö ^UC;^<,__ Madrid, cktéber 2. A hadügyminisztérium közli: Az északi harctéren nyugalom van, kivéve Oviedo környéké t,' ahol az ostrom további olyik és az előőrsök néhány lövést váltottak. Az aragóniai harctéren a kormánycsapatok'megérősi tik elfog­lalt állásaikat. A'kormánycsapat ok nehéz tüzérsége hevesen ágyúzta a felkelők állásait. A repülőgépeli bombákat vetettek le a caspei szaka­szon a félkelők erődité séir§. A déli harctéren a felkelők továbbra is erős nyomást gyakorol­nak Alcala la Real helységre, de a milícia bátran tartja magát. A középső harctéren a felkelők támadást akartak intézni San Bartolome Depinares ellen, de a ' . •. kor tónyos apa tok'visszaszo­rították a támadókat és súlyos veszteségekét okoztak .ndt ik. A kormány­csapatok repülőgépei végigbombáztak aTajo vidékét. /MTI/ I Té./Dn Brüsszel, október 2. Mint Monsból jelentik, a labouveriei kőszénbányában, ahol bá­nya légrobbanás történt, a tárnákba leszállt mentők.'több bányászt fel­színre hoztak. Hatot közülük kórházba szállító utak. A bánya mélyében még mintegy husz bánáyszz van, Sorsukról semmit sem tudnak, mert a rob­hanást be omlás ok követték és emiatt nem lehet hozzájuk férkőzni. . /tel/ Róma, október 2. /iáagyar Távirati Iroda/ Az avianoi repülőtér egyik gépe gyakorlatozás:ól viszatérőben leszállás közben egy másik repülő.épbe ütközött és felborult. A repülő meghait. M SznMaa - - - ,

Next

/
Thumbnails
Contents