Napi Hírek, 1936. október/1

1936-10-01 [0379]

Debrecen, „ október 1. A debreceni Tisza István Tudományasyetern csütörtökön délelőtt tartotta te névnyitó közgyűlését és ezzel kapcsolatban e.z egyetemi hall­gatók orvosi rendelőintézetének felavatását. Az előkel ős égek között ott volt SzÜ£ Iveimén ér. és Joli;,ne Béla er. államtitkár, Vc.y László báró főispán, Ráso* István ér. alispán Kölese?' Sándor dr. polgármester, Havasi Nagy József pécsi egyetemi taiár, í'ark Boegner párisi lelkész, valamint a helybeli egyházi, atonai ós polgári hatóságok számos kitűnősége, Beneoek László ér. lelépő rektor beszéde után, Tankó Béla dr» rektor tartotta mqg előadását az Jigye temről. Ezután bérei Soó Rezső bölcsészeti dékán, majd pedig keuber 'üde • r. eziéei orvoskari dékán beszélt, Neuber Sce dr. előterjesztést tett az egyetemi hallgatók rendelő­intézetéről. A jövő nemzedék szempontjából rendkívül fontos, hogy az sgyetem falai között, ne csak szellemileg kapjanak nevelést, hanem testi fejlődésükről is gondoskodjanak, élzt a eált szolgálja az egyetemi hall­gatók rendelőintézete, melynek létrehozása körül Hőman Bálint dr, vallás­os közoktatásügyi,miniszternek, valamint Szily Kálmán dr. államtitkár­nak vannak nagy érdemei, A nagy tetszéssel fogadott beszéd után Szily Kálmán dr. állam­titkár emelkedett szólásra. Kifejtette, hogy a viláfbáoo ru előtt az egye­temeknek és főiskoláknak csak az volt a feladatuk, hogy a kutatás és taní­tás szempontjait lehetővé tegyék, de az ifjúság testéről való gondoskodást az egyesületekre bízták. Akik ennek a nemzetnek vezetői lesznek, azokat az egyetemen kell lélekben és testben egyaránt egész emberré formálni. A Debreceni Tisza István Tudomány jjjgyetem még idejében meghallgatta a kor szavát, amikor ezt a rendelőintézetet létesítette. Köszönetet mon­dott az egyetem különböző karainak, különösen pedig Neuber Ede tanárnak, aki fáradhatatlanul buzgolBodo tt az intézet megalapítása körül. Az egyete­mi hall-.' „ gatók rendelőintézetét me-nyitottnak nyilvánította. Igen nagy figyelem kísérte Johané Béla dr. állán titkár beszédét is. Hangsúly ózta, hogy Debrecen ott volt az elsők között, amikor arról volt szó, hogy fel kell állítani az országos közegészségügyi intézet fiókjait. A kor szavának megértését bizonyltja a Test vérképző létesítése is, most pedig az egyetemi hallgatók rendelöintózctónek megnyitásával ismét bebizonyította, hogy együtt halad a korral. Kozma Miklós belügy­miniszter köszönetét tolmácsolta a rendelőintézet létrehozásáért. Azután az egyetem ifjúságához fordult. A kiváló egyetemi tanárok és & különböző intézetek - mondotta - megadják a módját annak,hogy az egyetemi hallgatók kiképezhessék magukat. De ne felejtse el egyik egyetemi hallgató sem,hogy az itt végzett munka elkíséri akkor is, amikor elhalta az Alma Mater énületót. A szórtaimat nem lehet semmivel sem helyettesíteni. Aki hanyag volt és bukásokkal tarkított tanulmányokká 1 terheljen jelentkezik a mi­nisztériumokban állásért, nem fog meghallgatást találni. A nagy tetszéssel fogadott felszólalás után, Tankó Béla dr. rek­tor zárószavai fejezték be a tanévnyitó közgyűlést. /MTI/ o- KQA? I\ Í Masdeburg, október 1. /NTl/ \j Süt von Arnim gyalogsági tábornok a világháború egyik ismert hadvezére 85 éves korában ííagdeburgban meghalt. Hindenburg utódaként 1911­ben nevezték ki a magdeburgi IV. hadtest parancsnokló tábornokára- A vi­lágháború során a Somme melletti csatában a II. hadsereg <• paoportparancsnoka volt. /MTI/ rt Tó/Kr **" ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents