Napi Hírek, 1936. szeptember/2
1936-09-30 [0378]
Gibraltár, szeptember 3 U . A Tarifa mellett lefolyt győzelme* 3 tengeri ütközet ugy látszik'biztosította a felkelők számára a gibraltári szoros fölötti ellenőrzést*, A felkelők két cirkálója a Baleares és az ulrdrante Cervera i a Gibraltár és Tarifa közötti vizeken'cirkál. A felkelők Dnto nevü ágyúnaszád]a, amely még augusztusban a Jaime T. nevü kormánypárti páncélos hajóval vívott.: ;* -ütközetben megsérül t most elhagyta'az algesirasi kikötőt, ahol kijavítottak. A hajót a oaaizi kikötőbe vezényelték, ahol az ottani fegyverraktár védelmét fog|a bi ztositani. /MTI/ Y Ba/Ba Sanghaj, szeptember 30.. „_ , Kina és Japán között a viszony aggasztóan m6gross zabodott, a les utóbbi incidensek következtében. Csangkaisek tábornagy még minded Kulingban üdül, de bármely pillanatban hajlandó talákozni Ksvagoe japán nagykövettel,' hogy megvitassa vele az uj helyzetet. A további tárgyalósokat azonban Csangkaisek semmi körülmények között sem hajlandó személyesen vezetni. A kinai külügyminiszter a japán kormány előterjesztéseire hir szerint azzal válaszolt, hogy a japáni azonnal távolítsák el a Kínában partraszállitott csapataikat, szűntessék meg az északkinai csempészetet, ürítsék ki Fengtait és ne avatkozza nak Eszak-Kina belügyeibe. 4 .:. - . Japán kör ók bon a kínai külügyminiszter követelődző válasza igen rossz benyomást keltett. /TÁTI/ I Ba/Ba - ; R óm a, szeptember 30./Stef ani/ A sajtó- és propegnndaügyi minisztérium eljársát indított a pompoil " Hotel Anglo-iimorican" tulajdonosa ellen, amely a szállóban megszállt külföldiektől borsos árakat követelt, A szállodát tulajdonosát köteleztek, hogy a méltányes árakon felüli összegeket térítse meg a vendégeknek. Azoknak a vendégeknek, akik már elutaztak Olaszországból a szálloda köteles postán meg küldeni a megréritett ösazeget. A szállodát egyébként tiz napra bezárták./MTI/ X Bn/Ba Sevilla, sztípuO^üü^- 3Ü. Azok a felkelő csapatok, amelyeknek az volt a feladatuk^ hogy Badajoz tartományt végleg megtisztítsak a kommunistáitól, Oranja de Tere Kermosa helységben nyomara jöttek a vörbs csapatok borzalmas kegyetlenkedéseinek. A községbe bevonulva a temető falánál kilenc férfi, tizenegy noi és két gyermekholttestet találtak, valamennyien borzalmasan meg voltak csonkítva. A sevillai katonai hatóságok értesülve erről a borzalmas leletről azonnal orvosokat és fényképészekét küldtek a köze égbe, hogy állapítsák meg, mi történt a meggyilkoltakkal. Az orovosok megá lapítottak hogy a férfiakat fejszével leterítették és azután hasbalótték. Agy öt eves gjaaaek egész testén mindenütt zúzódások és csonttérések voltak* Ebből azt következtetik, hogy a gyermeket kinzói a lábánál fogva megragadták és falhoz csapták Le sem lehet ir ni azokat a csonkításokat, t ameiyeket sokholttesten találtak. '• '• ' •"" . • •>.- .. ' , • ' ' . . A sevillai második hadosztály sajtóosztálya az orvosi szákvéleményeket és a fényképeket az egész vil^ közvéleménye elé tárja. /MTI/