Napi Hírek, 1936. szeptember/2

1936-09-22 [0378]

Paris, szeptember 21, /Magyar Távirati Iroca/ A Temps külpolitikai vezércikkében a német diplomácia közép­európai és balkáni tevékenységével foglalkozik. Németország --irja a lap ­igyekszik kapcsolatot teremteni a kisantantfóvárosokkal, másfelől viszont nyilvánvaló az is, hogy Berlinjés Budapest is együttműködik. Kérdés* hogy melyik az őszinte játék es Németország milyen irányban akar illúzió­kat kelteni. Ami N^urath budapesti tárgyalásait illeti, ..-folytatja a lap - azt halljuk, hogy ezeken a tárgyalásokon cs:k "a két ország érdekeit érintő kérdésekkel" foglalkoztak. Nem közlik -azonban velünk azt, hogy melyek ezek a kérdések és mik ezek az érdekek. Feltehető, hogy w eurcth látogatása Horthy kormányzó öerchtosgadeni látogatásának folyománya. Nyil­vánvaló, hogy Magyarország és Németország között diplomáciai^összofogás van kialakulóban, amelyet már Gömbös politikája készített elő. Hangoztat­ják ugyan, hogy magyar-német szövetségi szerződés nem létezik. Oly közös politika gyakorlásáról van tehát szó, amelyet a legkedvezőbb pillanatban mindig könnyen át lehet majd alakit - ni szövetséggé. Az egyik magyar ujsag azt állit ja, hogy Neureth és Kánya megbeszélésén nem vitatták meg a fegy­verkezési jogegyenl.ség kérdését. Sz lehetséges - véli a lap - mivel Magyarország"ujr-fegyverkezése zavarná azt a politikát, amelyet jelenleg Németország a kisantant irá.-yáben folytat. Figyelemreméltó azonban az,hogy 14 eur th budapesti látog tására kevéssel azután került sor, hogy Róma el­határozta a bécsi hármas értokczlfet összehívását. Neurath kétségtelenül bizonyos megnyugtatásokat kért a magyaroktól erre az értekezletre nézve. . A lap röviden érinti Göbbels görögországi propagandautjat es a következi megfontolásokkal fejezi be cikkét; Németország Lözép-Surópuban és a Balkánon igen bonyolult és minden részletében jól kidolgozott terv szerint jár el és szokásos módszereivel igyekszik ezt a tervet alkalmazni, anélkül .zonb .n, hogy tekintetbe venné azokat a lélektani tényezőset és azokat az inpondoíabiliákat, amelyek gye.krcn meghiúsítják a legtökéleteseb­ben kidolgozott politikai terveket is, S a n g h a i , szeptember 22. Pakhoi kikötőiében kedden délelőtt partraszállt az a japán bizottság, amelynek feladata megvizsgálni L'akano iapán áliagolgár neg­gyilkolasának körülményeit. A bizotteág partrasz át.! ás a hét japán ha­dihajó védelme alatt történt. A japán bizottsággal egy időben szállt partra a kinai vize­gálóbizotta dg is, amelya.Fonan kínai gőzösön érkezett Pakhojba. A Fouan gőzöet a Tungsi kinai cirkáló kisórte. /MTI/ Ifi Kö/Kö - ­Saint Jean de Luz. szeptehher <&. A nemzeti csapatok tovább folytatják az előienyomulast Bil­bao irányában. Nagyobb ellenállásra nem találnak. A felkelőcsapatok elfoglalltK Zumariaga, Valmaseda és Azpeitia helységeket. Oantábriconál a felkelők felfegyverzett hajói elsülyeszteetók a kormány Libeitad nevü cirkálóját. /MTl/ X Kö/Kö Saint Jean de Luz, szeptember 22. A burgosi kormány elrendelte, hogy a Spanyol Bank 15 mil'.ió JD ez o ű át küldjön SanSebastianba, hogy ezzel a vörös milicia áLtal ki­iosztott bankok újból megkezdhe sék működésüket. /MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents