Napi Hírek, 1936. augusztus/2

1936-08-28 [0376]

N B o i o s z ló. .augusztus 28. /Német Táviiati Iioda/ A boioazlói hatóságok a nemzeti szocialista tanárszövet-ég támogatásával tizennégyaapos németor>z cgi utaa ».c*. hivtak meg harminz magyai kereskedelmi iakolai tanáast. Az utazás pénteken ért véget* amikor is a magyar vendégek a déli órákban elutaztak Boio zlóbol és visszatértek mgyaroi'zagia. Boroszlói tartózkoo é uk során a magyar vendégeket fogadta íiolldr. tartományi elnök, Fischer. a Hitler-iijuság kerületi vezetője és medlica dr. f6polgármer-ter. Gyárakat, iskolákat é a német munkaarcvonal-intézményeit is megtekintették a magyar vendégek, akik ezen­kívül az uj Németoi;Zag politikai és gazda ági kérdéseiről rendezett előadásokon is resztvettek. Pénteken délelőtt megbeszélés volt, amelyen megvitatták a tanul­mányút gyakorlati eredményét . A tanulmányút eredménye elsősorban abban nyilvánul meg, hogy kölcsönösen megvalósítják a felsőkereskedelmi iskolák erre alkalmas tanulóinak kicserélését, másrészt pedife felis­merték a lehetőségét egy nagyobbariáhyu árucserének. Mindenekelőtt arra hívjak majd fel az illetéke: körök figyelmét, hogy magyar gyümölcs, elle­neben cserébe német üvegáiukat és cellulózét vigyenek ki Neínetorszagból. Bizottságot is neveztek~fci"Heinrich ^ános dr. budapesti tanár és áfeiner dr. ••: v ..vi. « kormány tan acso. , boroszlói tan.r részvételével és ez a bizottság állapítja maid meg a '. n&i növendékek kicserélésének részleteit. A csereakció előkészítésére a magyar vendégek vezetése alatt álló iskolák rendszeres levelezést fnlytatnaí majd azoknak az iskoláknak vezetőségével, amelyeket a magyar felsőkereskedelmi iskolai tanárok Berlin­ben és -boroszlóban meglátogattak. /MTI/ :: Tó/K B e n d a y e, augusztus 28. A spanyol kormány csapat ok egyik repülőgépe San Sebastian irányá­ból jövet elrepült a francia partok felett egészen Saint Jean de Luz francia fürdőhelyig. Rövid ideig keringett a város fölött, majd vissza­tért San Sebastian felé. Pénteken délelőtt a spanyol hatái közelében kilőtt egyik lövedék becsapott egy saint-jean-de-luz i üzletbe : ; s egy embert súlyosan megsebesített. /MTI/ Tó/K Rómából jelentik 5 Trento környékén a Sant Qsvaldo domb tövében a favágók öt hoitteatie bukkantak. A csendőrség megállapította, hogy a világháborúban elesett és annakidején csak felületesen elföldelt katonákról van sző, akik közül három a 87. olasz gyalogezied, kettő plédig minden valészinüsé| szerint valamelyik oszt rák-magyar csapat kötelékébe tartozott. Az öt holt­testet katonai tiszteletadással helyezték ölök nyűg alomra./MTI/ 0 M To/K Rómából jelentik: Szeptember 15-e és 20-a között a pompeji, római színház rom­jai között ünnepi játékokat rendeznek, amelyek műsorán két érdekesség is szerepel. Az egyik D'Annunzio Szent Sebestyén vértanusága cimü misz­tériumédrámája, amelyet 25 évvel ezelőtt a pária Ohatelet-szinház mu­tatott be nagy sikerrel. A darabban Emna' és írna Giammatica, Ricci Henzo és Ninchi Annibale is fellép ; ami azelőadásnak külön érdekességet ad. Bebussy kísérőzenéjét hetvenőttagu zenekar adja elő Votto vezényletével, míg a kart Ruffo ^arnagy vezeti. A másik érdekesség az olimpián xeltűnést keltett Jia Ruskam által renc ezett ba llett lesz, amelynek során elő­# ször keiül bemutaté ra a muffósznő egyik szerzeménye, amelyet a pompéiii Misztériumok Háza falán talált római és görög táncos:igurák hatása .att alkotott. /MTl/ •:<4 Tó/K

Next

/
Thumbnails
Contents