Napi Hírek, 1936. augusztus/2

1936-08-25 [0376]

r Pari s .- augusztus 25 /Magyar Távirati Iroda/ A két évi/katonai szolgálat bevezetését Parisban rendkívül sú­lyos intézkedés- /német / nek minősítik;. A sajtó egy része a Berlinből érkező jelentések alapján már néhány nap óta valószínűnek tartotta ugyan az esemény bekövetkezését, mindamellett a hir riadalmat keltett Parisban, Altalános nézet ai. hogy s semlegességről szóló nyilatkozattal Nemetorszag elő akarta készíteni a szolgálati idő » a^rjre.db; felemeléséről szóló köz­leményét és hogy 8 két intézkedés voltaképen szoros és okszerű összefüg­gésben áll egymással. ; . , „ M i Petit Journal nézete szerint a semlegességről szóló nyilat-_ kozat most már sokat vészit értékéből, _ A Petit Párisién véleménye szerint a megenyhülesnek'azt ez ér­zését, amelyet diplomáciai téren a semlegességről'szóló német •• határozat • keltett, az uj néniét katonai Intézkedés teljesen szétoszlatja. A Matin utal arra, hogy Németországban most mar voltaképen nem kétéves, hanem hároméves szolgálati idő lesz érvényben, mert"a német állampol .górok a katonai szolgálati idő előtt egy évet a munkásosztagok­baa töltenek. A sajtó azt hiszi, hogy a nénE t katonai intézkedés a fegyver­kezési verseny ujabb korszakát nyitja meg. Ez a véleményé a szocialista Populairo—nok is, A lapok egy része 1.200.000., más. lapok 1,300,000 emberre te szik a német hadsereg uj békelet számát A Maiin szerint a német hadveze­tőség közel hárommillió ember:, felett kog rendelkezni. A jobboldali Ami du Peuple azVirja, hogy G-amelin vezérkari főnöknek és a legfőbb haditanácsnak sürgősen le keli vonnia a német kro ­mány döntésének következményeit és megfelelő intézkedéseket kell hoznia, mert kérdés, hogy a jolonüo g érvénybon levő francia katonai rendszabá­lyok kellőképen gondoskodnak-e Franciaország biztonságáréi, A Journalnak szinti n an a véleménye, hogy Franciaországnak le kell vonnia a következményeket, A tények - irja a lap - rettenetes ékesszólással beszélnek. Kapuink előtt 1,500,000 főnyi német haderő " sorakozik fel,kamely repülőgépekre támaszkodik, A lap sze­rint valószínű, hogy a Ha ina balpartját a német kormány rövidesen a" jelenleginél sokkal erősebb helyőrségekkel fogja megrakni. Erre pedig iol kell készülnünk -irja a lap, A Journal értesülése szerint a francia külügymin:' sztérium a semlegességről szóló német válasz beérkezte után haladéktalanul utasí­totta Franciaország római, moszkvai és lisszaboni képviseleteit arrc, hogy siettessék a tárgyalások befejezését. Parisban remélik, hogy a ~" " fegyverszállítási tilalomra vonatkozólag a" legrövidebb időn bolul sike­rül általános egyezményt aláírni. Egyes részletkérdéseket utólag ren­dezném k, . A Kő/Dn P á r i & , augusztus 25, /Magyar Távirati Iroda/ A Matin pamplonai jelentése szerint tegnap este Pamplonába : 450 főnyi légionárius érkezett A csapatokat a város lakossága lelkes" fogadtatásban részesítette, A jelentés szerint a Spanyolországba átszál­lított afrikai csapatok összes száma 8-10,000 főre rug, A Kő/Dn P ári s , augusztus 25 /Magyar Távirati Iroda/ A Matin fenntartással jelenti nendsyebfcl, hogy a felkelők hétfőn elfoglalták Urneta és Hernani községekéi. A Kő/Dn — / ORSZÁOOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents