Napi Hírek, 1936. augusztus/1

1936-08-02 [0375]

Miskolc, au gusztus 2, A Magvar Városok Országos Szövetsége a miskolci hét keretében Mskolcra hivta össze rend kívüli közgyűlését, hogy ^megbeszélje a város legidőszerűbb és legsürgősebb kérdéseit. Delelőtt féltíz érakor kezdő­dött a kongresszus a városháza nagy termében-* iz elnöklő Szendy Károly/ Budapest székesfőváros polgármestere mellett "foglalt helyet Bornemisza ^éza iparügyi miniszter, továbbá a Belügyminiszter képviseletében Janda Károly"miniszteri osztályfőnök, Tormay Géza nyugalmazott államtitkár, Lukács Ödön, a Magyar Városok Országos Szövetségének ügyvezető elnöke. Szendy Károly "polgármester üdvözölte a megjelenteket, majd Janda Károly miniszteri osztályfőnök a belügyminiszter üdvözletét tol­mácsolta azzal a kívánsággá}, nogy a városon közgyűlése végezzen ered- * menyes munkát a varosok es az egész nemzet fejlődése és jövője érdekében. Szendy Károly mondott megnyitó beszédet, amelyben hangsúlyozta, hogy a városok vezetőségének feladata és felelőssége megnehezedett. Nem szabad egyetlen alkalmat sem elmulasztani a korszerű haladás, a nép jölétének emelése és a kultúrnépek közötti kapcsolatok megerősítése ér­dekében. Maradjanak a városok hűek történelmi hagyományaikhoz, hogy télies felelőssé.gel vállalhassák a maguk történelmi feladatait, Dési Géza volt országgyűlési képviselő azokról a városokról emlékezett meg. amelyek a trianoni szerződés miatt nem jelenhettek mag a közgy lésenA&agyary holtán dr. egyetemi tanárba város mint a közigaz­gatás fejlesztésének úttörőjegeimmel tartott előadást, amelyre Balogh Gyula dr. kormányfő tanácsos, a debreceni egyetem gazdasági igazgatója válaszolt. Tormay Géza államtitkár) az Országos Idegenforgalmi Hivatal elnöke, tartott előadást. Borbiró Ferenc dr., Baja varos nol^rmestere '•'Baja varos és a racionalizálás 11 címmel tartott érdekes előadást. Ezután Szendy Károly polgármester indítványára elhatározták, hogy táviratilag üdvözlik Bárezy István^ aki harminc évvel ezelőtt először ve­tette fel a varosok szövetségének gondolatát, A kongresszust holnap folytatják, /tvITT/ Paris, augusztus 2. Denain tábornok, volt légügyi miniszter a? twVafrnni légierők felügyelője repülőgépen Orrból vflli CoubíI?-ba r'pült ' Hivatalos körökben megerősítik, hoav Denafn táhnrnoir nem azért repült .Franciaországba hogy a íégügyi míniliériSan feÖst tegyen.arról a vizsgálatról amelyet az olasz repülőgépek üdvében kellett indítania. A volt légügyi miniszter beteg édesanviát iöft terfá?ÍÍ3Íi l ; spanyol felkelőknek sztlfitott olasz repülőgépek gyében a frfndi^tSÍ' • mány diplomáciai uton kap felvilágosit ás t Olasz oS|ágil%!/ lranola * or ~ E e v i n, augusztus 2. Jaures szocialista vezér halálának évfordulóján a néni arcvonal Ravinben nagyarányú tüntetést és népgyűlést rendezett,'amelyen Vienot Péter kulugysL. államtitkár beszédet mondott. - 1 Jaöfes által oly sokat támadott imperialista kormán y­zattanszemben - mondotta beszédében az államtitkár - a szocializmus mindig­a szociális tekét akarta és elvetette a vallási háborúskodás gondolatát. A nagy szocialista vezér azt is tagadta, hogy az eszmei különbségek a nemzetek keze éket-verhetnének és egész életében állandóan a télies kibé­külést hangoztatta. ]bben a pillanatban, amikor beszélek, Jaures tanításá­nak nagyobb jelentősége van, mint valaha. /MTI/ a

Next

/
Thumbnails
Contents