Napi Hírek, 1936. augusztus/1
1936-08-07 [0375]
Belgrád , augusztus 7. /Avala/ A Vreme közli athéni tudósítójának jelentését, amely szerint a Metaxas-kormány .intézkedései élénk meglepetést keltettek görög politikai körökben, annál^/inkább, minthogy a kormány az utóbbi napokban határozottan cáfolta az athéni sajtóban megjelent ilyenféle hireket. Nem lehet még tudni - folytatja a lap - hogy a pártok milyen állásaontot foglalnak majd el. de ala.os a feltevés, hogy a kommunisták, szabadelvűek és más venizelista pártcsoportok a diktetura. ellen fognak nyilatkozni. Hir szerint Metaxas a kivételes rendszabályok életbeléptetése előtt megegyezésre jutott a katonai szövetséggel, amely megígérte neki támogatását, fia a kormány biztosítja arról, hogy a jelenlegi tisztikarban semmifele változás nem lesz. A tegnapi nap folyamán - írja tovább a Vreme - valamennyi kommunista képviselőt letartóztatták Szklavenasz-pártvezér kivételevei. aki elmenekült. A kommunista lapokat betiltották. A tegnapelőtt behozott cenzúrát még nem oldották fel. ' tábornok t Jelenti még a lap tudósítója, hogy Papagosz/volt hadügyminiszter, a jelenlegi vezérkari főnök, nagy szerepet ját32 ott a diktatúra megszervezésében. A csapatok állandó készültségben vannak. Athén^kormányzója és Pidzikasz tábornok hadseregpsrancsnok a tegnapi nap folyamán ellenőrző körutat tett valamennyi kaszárnyában és helyőrségen. Az éjszaka folyamán a főváros utcáin lovassági és csendőrőrjáratok cirkáltak. Valamennyi középület katonai őrizet alatt áll. /MTI/ rr Ke/Ke Varsóból jelentik: , Paderewski Ignác, a híres zongoraművész Londonba érkezeitj ^ahoi egy nagy film forgatásában vállalt szerepet: Beethoven egyik szonataja«hJ ™ több Chopin-darabot fog e filmben eljátszani. /MTI/ fjSw^ 0 Ke/Ke Varsóból jelentik: . / Aueusztus 30.-án rendezik meg Varsóban.a Gordon-Bennett versenyt., amolyen hét ország -Lengyelország, Belgfum, Franciaország, Németország, Svájoés az EgyesSlt-AlSmok 12 feggömoMvesz részt. Lengyelország legjobb pilótáival veszi fel a versenyt és ez alkalomból "Lopp" elnevezésű ii léggömböt • : készíttetett. amely műszaki felszerelés szempontjából megközelíti e hires "Kosciuszko"-t, a lengyel színek kétszeres dia01 3 A németek két uj léghajóval indulnak e versenyen. Ezeket a. léggömböket külön erre a célra szerkesztették. Egyik legesélyesebb versenyző a svájci "Zürich 111", amely teljes egeszeben Lengyelországban készült; vezetője " . Tilgenkamp lesz, Piecard tanár neves munkatársa. /MII/ 0 Ke/Ke