Napi Hírek, 1936. július/2

1936-07-18 [0374]

KI D a n z i g , július 18./Német Távirati Iroda/ j\| A danzigi kormány az 1933 júniusában elfogadott felhatalmazási törvény rendelkezései alapján több rendeletet adott ki a közbiztonság ás rend fenntartása érdekében. Az idevágó rendelkezést azért kellett meg­változtatni, mert az ellenzéki pártok t aknamunkája folytán nem bizonyultak többé kielégítőnek. _ Az uj rendelkezések érteimében egyesületek még akkora a foloizla­tási rendelet alá esnek, ha elnökségük tagjai vagy az egyesületek uondes tagjai az egyesület elnökségének tudtával olyan hireket terjesB­tenek, amelyek veszélyeztetik az állam érdekeit. Ez a rendelkezés nom csak a hirek közzétételérc, hanem továbbadására is vonatkozik , Kimondja enenkivül a rendelet azt is, hogy politikai természetű rendőri intézkedések nem vethetők alá többé birósági felülvizsgálatnak. Ez a rendelkezés vonatkozik a gyülekezési jogra, egyesülési jogra, sajtó­jogra, fegyvertartásra és vádőőrizetre egyaránt. A rendelet három hétről három hónapra emeli fel a vádőőrizet idejének határát, ezenkivül ismét bevezeti azt a régebben érvényben volt rendelkezést, amely szerint képviselők nem lehetnek felelős szerkesztők, mert egyébként a szóbanforgó újság betiltási tilalom alá esik. /MTl/ W Ku/Kr ­Athén, július 18. Leni Riefenstahl, az ismert német filmszinésznő és filmrendező, aki az olimpiai fáklyafutás egyes fázisait filmezni fogja, munkatársaival . • együtt Athénbe érkezett. /MTI/ W Ku/Kr ­London, július 18. A Reuter-iroda jelentése szerint a spanyol kormány az on* van, hogy a madrid-londoni távirati és távbeszélő összeköttetést lega­lább részben helyreállítsák. Spanyolország elvágása a külvilágtól azt a célt szolgálj aj hogy a marokkói lázadók ne léphessenek érintkezésbe az anyaországgal. A lázadásról még nem érkeztek pontos'hirek és nem lehet tudni,~ hogy a kormány elnyomta-e már a zendülést* /MTI/ Y Bo/Bo L o n d o n, július 18. A rendősség felszólítására több mint száz ember Jelentkezett, akik a király ellen megkisérdlt merényletnek szemtanúba volt.^A bow-utcai/ • pénteken. ' kezdi mag a per tárgyal ás át >, amelynek alőkészületeinez tartozik a szemtanuk összegyűjtése is. A merénylő jelenleg a brixtoni fogház kórházában megfigyelés alatt áll. MacMahon felesége. engedélyt Kapott arra, hogy ügyvédje társa­ságában felkeresse férjét, /tel/ ' /rendőrbiröság Y 3o/3o Madrid, július 18, QúcJU*^ A kormány az állami rádióállomáson a következő}' adatta le t - A köztársaság ellen elkövetett leguiabb bűnös összeesküvés kudarcot vallott. A kormány addig newwakart a néphez fordulni, amig nem látta tisztán az eseményeket és'nem tette meg a sürgős intézkedéseket a kisérlot meghiúsítására. A marokkói had­sereg egy része fegyveresen kelt a köztársaság ellen és kezet emelt saját hazájára és ezzel bűnös lázadást követett el az alkotmányosan megalkotott hatalom ellen. A kormány kijelenti, hogy a mozgalom a protektorátus alatt álló térülőt sáv'néhány városában indult meg és ahhoz senki sem csatlakozott az anyaországban. /MI/

Next

/
Thumbnails
Contents