Napi Hírek, 1936. június/2

1936-06-29 [0372]

/Pásztói tudósítás 1. folytatás/ Azt állítják a peticionálók, hogy Cseresnyés Aladárt terrorizálták. Ezzel szemben az igazság az, hogy Cseresnyés párthívei fejtettek ki olyan hallatlan terrort, hogy Ivády választói ki sem mozdulhattak házukbél és nem tudtak munká­ba állni. Végül kifogásolják Cseresnyések, hogy bár megvolt a kellő számú ajánlásuk, mégsem indulhattak a választási harcban. A tizenöthónapss vizsgálat után. 2080 ember kihallgatása után is joggal lehet ezen vitakozni. 2080 alá­írást vett abiróság vizsgálat alá. Ebből körülbelül 800-850 látszik tényleg jónak, majdnem 300 határozottan hamis aláírás. 266 volt meghatalmazott alá­írás, ami szintén kifogás alá esik és 650 volt olyan aláírás, amelyre maga Cseresnyés is elismerte, hogy nem az ő híveinek aláírásai: ós ezeket végered­ményben meg sem vizsgáltatta, Kifogásoljál: a peticionálók, hogy befolyásolva volt a választók nagy tömege, tehát nem nyilvánulhatott meg a választok akarata Ezzel kapcsolatban rámutatott arra, hogy az aláírások első két-három napján hatezernél több aláírás volt az ivein, pedig ez alatt a két nap alatt igazán nem lett volna meg a lehetősek a peticionálasra. De a vizsgálat is bizonyítja ezt, mivel mindössze 28 esetet tudtak összeszedni a peticionálók. Ezek közül 17 a vizsgálat során egyáltalában nem volt igazolható. Mindössze 11 esetben vallották a kihallgat ott ak csodálatos egybehangzóan azt, hogy őket állítólag befolyásolni igyekeztek egyesek. Igy fest tehát a valóságban a vá­lasztók nagy tömegének bei olyas olása. A következő kifogás az volt, hogy több száz hamis aláírás volt Ivády Béla ajánlási ivein és ezért nem tudta Cseresnyés Aladár a szükséges számú aláírást a pótlás ideje alatt sem megszerezni. Igaz, elismeri azt a sajnálatos tényt, hogy az ő ajánlási ivein is volt.ugy látszik,sok rossz, állítólag hamis aláírás, ez azonban nem változtathatott volna azon a tényen, hogy aláírási ivein legalább 6800 kifogástalan, jó aláírás volt a 8600 szavazó közül. o- Ta Tó/Tó /Folytatása következik/ C s e n g e r , junius 29, /Magyar Távirati Iroda/ Darányi Kálmán földmiveléaügyi miniszter, a miniszterelnök helyettese vasárnap délután Csengéibe ment át. Útközben Szatmár, Üköritó, ^Porcsalma és Pátyod községekben is igen lelkes és meleg 'ünnepléssel fogadta a közsédclakossága a községek bejáratnál felállított diadalkapuk­nál. Darányi Kálmán földmivelésügyi miniszter, '. . * Péchy Szabolcs főispán, Mecsér .András és még több országgyűlési képviselő társaságában V * inirm a négy községben megállt és rövidebb időt töltött az egybegyűlt polgárság körébenc Csengeren a Horthy Miklós-utca bejáratánál volt az ünnepélyes fogadtatás. Itt lovas- cs kerékpáros bandérium várta a helyettes miniszter­elnököt és benn a községben mintegy 3000 ember gyűlt egybe fogadására. Mecsór András üdvözölte választókerülete nevében a földmivelésügyi minisztert, aki válaszában a kormánynak a termésőrt ék esités érdeledben tett intózkedóseit|. Ecsedy Antal kisbirtokos zárószavai után az egybe­gyűltek elhatározták, hogy Gömbös Gyula miniszterelnököt táviratilag üdv ö z 1 i k, r^^j^t^jbu Darányi Kálmán földmivelésügyi miniszter megtekintette még a szarvasmarhatenyészetet, maid Porcsalmára ment, ahol P,chy Szabolcs főispán teát adott tiszteletére. Innen Tiborszállásra utazott gróf Károlyi Gyula meglátogatására ós ott töltötte el gróf Káröfy i Gyula vendegeként a második ünnepnapot iso o- H Tó/Tó cmsi.kc.ns. LEVŐI TÁR

Next

/
Thumbnails
Contents