Napi Hírek, 1936. június/2

1936-06-18 [0372]

§ Horthy Miklós kormányzó születése napja alkalmából Szegeden reggel zenés ébroBztő volt. I Fogadalmi templomban es a töba felekezet templomaiban ünnepi istentiszteletet tartottak. A Foganalmi templomban tartott szentmisén az ggyházi, katonai és polgári előkelőségek jelentek meg. • Győrben a helyőrség zenekara tjárta) be) a várost zenés ébresztő)-.. Délelőtt a felelszetek "templomaiban hálaadó istentiszteletet mutattak be,amelyeken az eg$iázi, katonai és polgári előkelőségek, valamint a hivatslok vezetői vettek részt. A város házait fellobogózták. _}<^$, ­Kecskemét város közönsége meleg szeretettel ünnepelte ffi(^ a kormányzó születése napiát. A városban'zenés ébresztő volt*A templomok­ban hálaadó Istentiszteleteket tartottak. Debrecenben is nagy lelkesedéssel ünnepelték meg a kormányzó születésnapját. A váróstfeliobogőzták. Az ünnepség zenés ébresztővel kezdődött, majd a " .„ felekezetek templomaiban - hálaadó isten­tiszteleteket tartottak, amelyeken nagyszámú és előkelő közönség jelent meg. A református Na^templomban dr. Baltazár Dezső püspök mondott ünnepi prédikációt, a katnolikus templomban pedig Lindenberger János apostoli kormányzó mondott nagymisét. Szentesen is hasonló ünnep Béggel hódoltak a kormányzó születése: napján. Szombathelyen a " felekezetek templomaiban hálaadó istentiszteleteket tartottak akormányzó születésnapján. A püspöki székesegyházban Gaál Sándor dr. apátplébános mondott ünnepi"szentmisét, amelyen a katonai, polgári és egyházi hatóságok vezetői;valamint a társadalmi e^esületek vettek részt. Mise után a helyőrség csapatai elvonultak az előkelőségek előtt ./MTI/ o- VF/BeAi ? ár i s, junius 18. /Magyar Távirati Iroda/(&&Jh&<dAjfb De la Rogue alezredes a délutáni óráikban ' ** * ífütfaío 4 t el a sajtóhoz. Meg nincs tudomásom a feloszlatásról szőlő rerielet, hivatalos szövegéről, mondja/ „ ' . egyelőre lfcehát nem nyiéfet­kozhatom. Bizonrbenne, hogy valamennyi bajtársam megőrzi teljes hidegvérét. Mindenekelőtt biztositanunk kell az Összebékülősre és meg­újhodásra irányuló munkánk folytatását, ^elszólítottam hívei­met, hogy mindaodig tartózkodjanak mindennemű kijelentéstől és cselek­véstől, amíg hivataxos nyilatkozatomat nyilvánosságra nem hoztam. A Ha/L Szombathely . junius 18, Ma délután nagy részvét mellett temették elTóth József dr. pápai prelátust, a szombathelyi székeskáptalan nagyprépostját. A te­metési szertartáson, amelyet Grősz József apostoli'adminisztrátor végzett fényes'papi segédlettel, megjelent Ostffy Lajos dr. főispán és Ujváry Ede dr. polgármester vezetésevei a vármegye es a város vezetősége, gróf Mikes János lemondott püspök, Sühay Imre ve^gyestod^árparanesnek és az egyházmegye papsága igen nagy számban,/liTI/ o- Ki/Ki

Next

/
Thumbnails
Contents