Napi Hírek, 1936. június/1
1936-06-11 [0371]
/Sopioni ünnepségek, II. folytatás./ - Deák Ferenc nevét eddig nem emiitettem, noha állandóan róla beszéltem. Nem akarok életrajzot adni, hiszen ez lehetetlen rövid előadás keretében. Az is lehetetlen, hogy vázolni igyekezzem Deák Ferenc helyét a magyar történelemben. Nem óhajtok foglalkozni Deák szerepével a 30-as években, a 48-as küzdelmek között, nem óhajtok a 67-es törvények létrejöttéről és Deák ezidőbeli szerepéről beszelni, csupán az 1860-61-es évekre óhajtok vetni egy pillantást, mert talán a mai trianoni magyar helyzet szeavpontjából ez az időszak a legtanulságosabb ós Deák alakja ebben az időben a legmonumentálisabb. - Az igazság;Lgyminiszter beszéde további során az 1860-61-es évek politikai helyzetképet festette meg és rámutatott arra, hogy Deák abban az időben kétségtelenül nem egy pártnak, hanem a nemzetnek vezére volt. Az akkori helyzet nagyon hasonló a mai trianoni állapothoz, a nemzetnek akkor is csali egy ereje volt! igazsága és jogaihoz váló állhatatos, tűrő ragaszkodása. Eszköze csak a meggyőzés lenetett, mert a legyőzés, a kard Ausztriáé volt. A nemzet kitartó állhatatos kg a, amelynek Deák prófétája és megszemélyesítője volt az 1649. után eltelt tiz év alatt bebizonyította a Bacn-féle abszolút kormányzat ' ... 6 . .. tehetetlenségét arra, hogy Magyarországot az uralkodóház erős támaszává tegye. Lázár Andor ismertette ezután az úgynevezett októberi diploma jelentőségét, amelyet "állandó és vissza nem vonhatónak" jelölt meg a császári nyilatkozat. - Az állandó és vissaa nem vonható megjelölés - mondotta az igazságügy/miniszter - az iratt alkotmányokban igen gyakran megjelenik, mert minden irott alkotmány magában hordja enyészetének csiráját. Csak az időtartam kérdéses, mialatt az irott a.kotmány bebizonyítja tartahatatlansagát és éppen ezért ennek ellensúlyozására rendszerint az irott alkotmáyokat nevezik állandónak és visszavonhatatlannak, holcíc.az élő alkotmány az, amit visszavonni nem lehet, amik az * < •• A Íratlan alkotmányok aaábaaksggában jelenik meg, amilyen Anglia és Magyarország alkotmánya. • Idol. országgyűlési története - folytatta ezután szavait lázár Andot - még a mai nemzedék emlékezetében is eléggé ismeretes. »am is óhajtom ismertetni a határozati és felirati pártok küzdelmét, mert hiszen közott-k különbség kizárólag csak az alkalmazás szempntjából volt. Magának az országgyűlési akaxötkifejezés'ének tartalma tekintetében az akkori pártok között semmi különbség nem volt. N ö m óhajtom ismételni azt a fényes közjggi dialektikát sem, amellyel Deák bebizonyította az októberi diplomának os a, februári pátensnek tarthatatlanságába magyar közjog és a célszerűség szempontjából is. Ennek részletes ismertetése hosszú időt venne igénybe, csak azt szeretném, ha velem együtt egy rövid bepillantást nyernénk Deák lelkébe ugy amint Deák lelke aooan az időben a magyar nemzet felé fénylett. Bpgen ezért nem teszek most mást, minthogy felolvasok egy pár idézetet Deák felirati javaslatából. - "Alkotmányt nekünk is akarnád adni, de nem azt, amit tőlünk elvettek, hanem egy másikat. Ujat, idegenszerű' .. darabját azon közös alkotmánynak amelyet az egész birodalomnak készitettek, de nekünk adott alkotmány nem kell, mi visszaköveteljük ős' alkotmányunkat, ^ellilnk jog és törvény álla nak, ellenük az anyagi erő. <!w} " Merészség a politikában csak akkor van helyén, amidőn tetea.es erőied támaszkodik, anélkül mindig kocka, amely többnyira vakra fordul. n Félénk, sőt gyáva az, aki önszemétyét félti, amikor hazájának sorsa forog kérdésben - de ki maga nem fél, hanem félti a hazát, óvatos, nem azért, hogy magyát baj ne érje, hanem hogy a haza ne szenvedjen, az uataim, nem félénk, nem gyáva." " Tisztelem én a közvélemény hatalmát, tudom, hogy olyan hatalom, amely elsodor, vagy eltipor, de tudom azt is. izgatott időben felette nehéz elhatárolni mi a valóságos közvélemény, mert minden ember hajlandó közvéleménynek tekinteni azt, amit maga óhajt és többizben tapasztaltam, hogy nem a legnangosabb szó volt a vaióságop közvélemény.De van egy hu barátom, akinek szava a közvélemény szavánál is íontosabb eiőtteJftmvol én sohasem alkuszom, mivel parancsét szentnek tartom és mivel neheztelésct a magam részére logsu. yosább csapásnak tekinteném: önlelkiismerotem. /Folyt.köv*/ II Sza/Kr