Napi Hírek, 1936. május/2

1936-05-27 [0370]

Kétségtelen ugyan, hogy ez a tarifarendszer is biztosit az eddigivel szem* ben bizonyos előnyöket a környéknek, de ezt egysz jismindenkori'a kielégítő* nek nem tarthatom* - áttérve ezek után a szanálás eredményeire, meg kell állapi tanom, hogy az sok igen súlyos kérdést oldott meg. Azt; is meg kell állapitanom, hogy itt nem egy utolsó pillanatra hagyott, ötletszerű munkáről van sző, hanem a hosszabb idő óta folyamatba tett, mélyreható és rendszeles mun­kálatról", amit a szanálás nagy anyaga és terjedelme is igazol. A szanálás . .. pénzügyi eredménye,, amely már az első évben is jelentkezik, körül­belül" évi 9 l/^millió pengőt tesz ki; végső kifejlődésében ez az eredmény 11 és 1/2 millió pengőt fog jelenteni. Éz az eredmény lesz a szanálás szükségességének kétségtelen igazolása, - Többek közt nagy eredménye a szanálásnak az is, hogy az üzemek­nél a személyzeti létszám és javaaalmazás szerint rendezett állapotot teremt és emellett az üzemi bevételek helyes felhasználását is biztosít­ja. Ezekkel a kizárólag közérdekből tett és meggyőződésem szerint a fő­varos javára váló intézkedéseimmel az egyesek által kifogásolt szanálási időszakot lezártamé o- Hb/ Sz Mint a Magyar Távirati Iroda jelenti, a kormányzó a minisztcrclnölii toondfílc ideiglenes ellátásável megbizott földmivelésügyi miniszter előter­jesztésére Szabó Miklósnak, a Budapesti Hírlap Részvénytársaság altisztjé­nek ugyanannál a munkaadónál harminc éven át téliesített hü és buzgó szol­gálata elismeréséül a magyar bronz érdemkeresztet adományozta. Vé/Vé N h° T lÁ-H má í¥? 27 ' /Magyar Távirati írod-./ wV . é , gfa» Bálint vallás- es, közoktatásügyi miniszt.r berlini látogatásáról a Berliner Lokalanzeigor a többi közök t ezeket ir ja­, , . pőraan miniszta*látogatása a német nép szélesebb rétesei Sffihí! ^eljo hozza ^a Magyarország és Németország közti szorosabb kultarális kapcsolat kérdését. Húst miniszter joggal hangoztatta, hogy Q ^4i^^ hrc 5?t^^Pcsolatnak céliát nem politikai célkitűzések szolgáljak, hanem tisztára olyan kapcsolatok, amelyek a népi élet alapvető nézeteinek világosan kialakult közösségén épülnek fel. Hóman miniszter kijelentette, hogy becsület és hűség az a két pillér." aneÍvre magyar részről a ket nemzet közti megértés hidja támaszkodhat. * hio­veres eiso mozzanatát jelenti az a kulturális egyezmény, amely Rust mir niszter^maararorszagi látogatása alkalmával iM-ben létre jött. Ezt mas lépeseknek kell kóvetniök és Hóman miniszter utja , amelynek során egy nagy népet ismert meg építőmunkája, újjáébredt kulturális élete közepette, nagy mertékben hozzá fog járulni a német-ma|yar összetartás-

Next

/
Thumbnails
Contents