Napi Hírek, 1936. május/2

1936-05-27 [0370]

Újonnan állapították: meg a háztartási és reklátvilágítási áram egységárait, ami eddig méltán kifogásolt aránytalanásgok megszüntetését is eredményezi. Az eziuőszerint érvénvberitlóvő tarifarendszer ugyanis a nagyobb fogyasztót büntette. Ezt a rendszert nemcsak az Elektromos Müvek éraekei szempontjából fc de a fogyasztók szempontjából is meg kellett Szüntetni- Az uj tariia azonban som a nagy-j sem a kisfogyasztókat .nem sújtja, mert lényegileg az eddigi áron fogják továbbra is megkapni az áramot és amellett a nagyóbbmőrvü fogyasztásnál jelent kedvezményt* A viz és gáz árát a szanálás nem érintette. A Beszkártra nézve a belügyminiszter hárem rendeletet bocsátott ki. Az egyik az alkalmazottak illetményeire, a második a Beszkárt kiadá­sainak csökkentésére, a harmadik pedig a viteldijak ujabb meg állapításá­ra vonatkozik. t£r£ A belügyminiszter a szanálás kérdésében elfoglalt álláspontj¿4 a kővetkező nyilatkozatot tette: - A mai napon irtani alá a fővárosra vonatkozó összes szanálási rendelkezéseimet. Kétségtelen, hogy egyes rendelkez őseim a fővárosi üzemi alkalmazottakat - beleértve a Boszkártót is - érinteni fogják. Az ilietménycsökkentós azonban sehol sem olyan mérvű, amely miatt az alkalmazottak jogosan felszólalhatnának. Az uj illetmény de még mindig magasan felette állnak az állami hasonló kategóriájú alkalmazottak illet­ményeinek és átmenetileg a jelenleg alkalmazásban lévők a régi és az uj fizetés közötti különbözetnek nagy részét megkapják pótlékben. Akkor, ami­kor a főváros helyzete oly súlyos, az alkalmazottalínak is bizonyos, nett jelentékeny áldozatot kell hozniok saját jólfelfogott érdekükben is, annál is .inkább, inert köztudomású, hogy a főváros'adófizető polgárai a jelenlegi helyzetben a pótadóemelésben jelentkező ujabb közterheket nem vállalhatnál:. /Folyt, köv./ 0- H/Sz R 0 in a ; május 27./Magyar' Távir ati Iroda/ v* J L ,, ^dogliq tábornagy alkirály június 2,-an érkezik meg Nápolyba, kíséretébe n lesz ( . .kormányzója is. , c- M 3/Vn Cl&wty - - ­H óm a, május 27./Magyar Távirati Iroda/ . Mussolinit* a Popolo d'Italia főszerkesztőjét,' keletafrikai haditetteinak elismeréséül főhadnaggyá léptették elő. 0- M 3/Vn - - ­Róma. május 27./Magyar Távirati Iroda/ Körmendi Ferenc irő Torinóban a Stampa szerkesztőságének nagy­szalonjaban ma este nagysikerű előadást tartott » Az Intellektuálisok Is a mai válság" címmel. Az előadás iránt oly nagy érdeklődés nyilvánult meg,hogy a magyar iro sok tisztelője már nem kapott jegyet, és ezek részere a Stíöpa előadás után fogadást rendezett.,

Next

/
Thumbnails
Contents