Napi Hírek, 1936. május/2
1936-05-26 [0370]
Prága, május 26./Cseh." Távirati Iroda/ A Ihaya-folyón történt -komp-szerencsétlenségről eddig a következő részletek váltak ismeretessé; A rakvioei iskola 106 tanulója kedden reggel 8 nagy társzekéren kirándulásra indult a Thaya-völgyébe. Később sor került arra, hogy a társaekereket komp segítségével a legutóbbi esőzésektől megduzzadt"folyón át szállítsák. Az első két szekér és a rajta ülő kis kirándulók minden baj nőikül átértek a túlsó partra. A harmadik szekér hajtott már a • kompra. Ezen IV. és V. osztályú tanulók'ültek. A gyerekek vidám tréfálkozása közben indult meg az átszállítás. A folyó közepe táján, ahol a vis mélysége az áradás következtében több mint nyolc méter volt. a komp ingadozna * majd sULyedni kezdett, Irtózatos zűrzavar-támadt, miközben a kocsi és a két loa vizbe zuhant, ahol az ár elragadta' • Néhány gyermeknek sikerült a komp " . drótkötelébe megfogd áznia, .k" a többit , azonban elnyelte az örvénylő vis* A parton veszteglő' kocsik haj tói önfeláldozóan vetették magukat a vizbe éa mentéshez láttak!. Az egyik kocsis nyolc gyermeket ragadott ki az á&> ból és az utolsó mentési kísérlete után eszmeiétlen¿1 esett össze. , A megmentett gyermekek között volt saját kisleánykája is. A hatóságok azonnal széleskörű mentéshez fogtaklés a folyót, valamint a folyó menti erdőket rendszeresen átkutatják* Közben a gyermekeket visszavitték az iskolába ahol összeszámláltak okot, Kiderült, hogy harmincegy gyerek, huszonkét leányka és " kilenc fiu hiányzik, Alig van remény arra, hogy ezeket még élve megtalálják. /I-iTI/ /-/ V/Vi P r^á g 3. május 26. /Cseh Távirati Iroda/ Az"államvédelmi kölcsön felvételéről szőlő törvényiavaslat beterjesztése ,seran Kalfus, pénzügyminiszter utalt arra, hogy Csehország na de raknék létszáma- nem jelent számbelileg tulnag; hadsereget és igy a fegyveres erő műszaki berendezéseinek fejlesztésére van szükség. Egyébként a kölcsön jótékony hatással jár majd a gazdasági és a társadalompolitikai életre. A miniszter hangsúlyozta hogy a gazdasági helyzet javulása már kézzelfogható ás a válság mélypontjai már tuívan az ország, /MTI/ /-/ V/Vi _ _ Prága, május 26. /űaeh< r Távirati Iroda/ Hivatalosan jelentik: A pénzügyi kormány kiküldöttei Bécsben befejezték tanácskozásaikat a cseh Phönix biztosító társaság vagyon-? ál In dekának rendezése tárgyában. Most a. Phönix csehországi ügyleteinek rendezése következik. Az 1936 április 21.-e után teljesített ' díjfizetéseket kUlön^ssámlán vezetik és a kormány gondoskodik arról, hogy azokat, akik e fizetéseket teljesítették, semmifele károsodás ne érje. /MTI/ hi v/vi L o n d o n, m ájus 26. Baldwin az alsóházban az egyik képvi élőnek arrs a kérdésre, vájjon s kormány gondol-e védimi tervekre a holland katonai hátságokkal való együttműködésbe-, azt válaszolta, hogy •am.lféle ilven uervskro.1 nincsen szc. /MTI./ W Cs/L L o n d o n, május 26. Lord Cranborne az alsóházban közölje, hogy a római brit nagykövetet utasították, érdeklődjék az olasz iDrmanynál arról, hogy mely okok késztették az olasz x katonai katóságokat arra, hogy kiutasítsak Abessziniából Steert, a Times tuoö*sitőját,/MTI./