Napi Hírek, 1936. május/1

1936-05-12 [0369]

L o n d o n, május 12. /Magyar Távirati Iroda/ Patdino G wer kisasszonya Sir Robort Gowor, az ismert ma§yar­barát képviselő és az alsóház középourópai csoportja elnökének lányét, ^nglia egyik legkiválóbb női példtajét Goventry mellett mutatványos repü­lés közbon baleset érte* Gépe, amelynek két másik géppel kellett volra versenyeznie, felszállás közben összeütközött az egyik géppel és Gower kisasszonyt eszméletlen állapotban húzták ki s romok alól. A ooventryi korházban, ahová azonaal beszállították, könnyebb agyrázkódást é«J a fejbőrön szenvedett szakított sebeket állapítottak meg s utóbbiakkal kaposolatban műtétet végeztek rajta* 4z orvosok véleménye szerint Gower* kisasszony rövidesen felépül. Sir Róbert Gower a balesettel kaposolatbanx a következőket jelentette ki: Jfeg vagyos győződve, hogy lányom szerencsésen lábol ki a bajból. Bjgy látszik varázslat vedi az életét és azok után, amiken már keresztülment, azt kell hinném, hogy mindent kibir. alvégre úttörőkkel mindig történnek balesetek és 1 lányom igazi úttörő. Gower kisasszony volt az első nő, aki a légügyi minisztérium elsőosztályu pilóta iga zolványat elnyerte; jelenleg minden létező repülő­igazolvány és engedély tulajdonosa és gépén több mint húszezer utast szál­lított, |;,oLx/i ' <—- M Londonból jelentik: Guy Carson, pomeroyi /Ohio állam/ lakos labdarugó mérkőzésen izgalmában hamis fogsorába fogadott a mollotte ülő isneretlen nézővel, hogy a vendégcsapat vereséget szenved, h fogadást elvesztette és az idegen^ zsebében a fogsor-nyereménnyel, távozott Másnap Carson a helyi lapokban közolt hirde­tésekben hatalmas pulykát ígért az ismeretlen nyertesnek, ha visszaadja fog­sorát, miután különben éhhalál fenyegeti. Másnap kénytelen volt a hirdetés közlésének beszüntetését kérni. Százhatvanhét fogsort kapott, de egyetlen egy sen illett szájába. /MTI/ OL K/K Londonból jelentik: leng-Ju-Shiang tábornagy, a nankingi kormány haditanácsának alelnöke, feltünéstkeltő harcias nyilatkozatban jelentette ki, hogy Kína végső leszámolásra készül Japánnal. Tervének öt pontja: 1./ a nankingi es kantoni kormány"kibékülése, nogy közös erével fordulhassanak a haza el­lensége, Japán ellen, 2,/ kinai-orosz szövetség kötése, 3,/ az összes kínai hazafias és japánellenes mozgalmak fejlesztése államsegéllyel, 4./ az összes polgáríeszabadságjogok helysealli tása egéSz Kínában, 5.7 a kinai tömegek megszervezése és felfegyverzése a nemzeti ellenállasra • (Tik — Londonból jelentik: Seiiosi Asihara tokiói egyetemi hallgató első látásra ha­lálosan beleszeretett egy áruház felvon^kozelőnőjébej a 17 éves o*ioda kisasszonyba, dé nem láven bátorsága szerelmet vallani, minden nap elment az üzletbe és reggeltől estig fel és le utazgatott a felvonón, némán bámulva szarelme tárgyát.i hetedik napon Sioda kisasszony rendőrt hívott t mire az ifjú az izgalomtól lángvörösen dadogta:"Imádom| Akar velem teázniV" Sioda kisasszony fagyosan visszautasította az ajánlatot. A rendőr letart ^ózt^tta és a bíróság botrány okozásért elitélte a bátortalan szerelmest, oL K/K

Next

/
Thumbnails
Contents