Napi Hírek, 1936. április/2

1936-04-22 [0368]

Paris, április 22, /Iáagyar 'Távirati iroda/ A nágus hollétéről és Aöaisz Abéba sorsáról Parisba ellen­tétes hírek érkeznek, iz f&jfc'k francia hírszolgálati iroda jelentáse szerint Addisz Abébától mintegy hatvan kilométernyire és z a líra - négus mintegy 2C.üvO ember álén harcba bocsátkozott az olaszokkal. A Petit Journal addisz abébai távirata ezt a hirt meg­erősíti ás hozzáteszi, hogy az abesszineknek állítólag sikerült fenntar­tani állásaikat. Ezzel szemben más haditudósítók azt jelentik, hogy a négus a kormány egy részével már az ország nyugati részébe menekült, ahol igyekszik megszervezni a végső ellenállást. Az Excelsior szerint a négus£ állítólag még húszezer főnyi haderővel rendelkezik. Harcosai valószínűleg Sodzsam, Kaffa ás " Uollaga tartományok törzseiből,kerültek ki. A kormány kezében ma már csak ez a három tartomány vsn. A főváros eleste után - irja a tudósító" ­az ellenállás megszervezése főleg az élelmezési nehézségek miatt ütkö­zik majd igen nagy akadályokba. Elsősorban a sdhiány érezteti igen'sú­lyosan hatását. Az abesszineknél a só használata annyira általános, hogy sok esetben a cukrot is pótolja. A teát és kávét általában sóval" ízesítik. Abessziniába a sókószlet 95 százaléka a dzsibutii vasútvona­lon érkezett. A lkat in római tudósítója Addisz Abéba sorsáról a követke­zőket jelenti: regnap illetékes körökben kijelentették, hogy az olasz csapatok akkor vonulnak be Addisz Abéba, ha Badoglio tábornagy elérke­zettnek latja erre az időt. Ugy látszik - írja a tudósító, - hogy az abesszin főváros teljesen ki van szolgáltatva az olasz hadaknak es az előőrsök maris a város közelében lehetnek, de a megszállást egyelőre még azért halasztják, mert Addisz Abéba elfoglalása bizonyos politikai kér­déseket vetne fel, amelyekbon az olasz kormány még nem jutott végleges megoldásra. Moose-River/üi Skócia/, április 22. /Havas/ Az aranybányában földomlás követteztebsn eltemetett két embert már három méternyire megközelített ék a mentők. A mentómunkél átok' rendki vül nehezen haladnak előre,'mert kősziklákon kell keresztülhatolni ok. A bánya két szerencsétlai foglya, akák már kilenc napja sínylődnek élet és halál között, azt az üzenetet közvetítették a bánya szellőztető nyilasán, keresz­tül, hogy a nekik juttatott élelem segítségével még tartják magukat, de siessenek a mentéssel, mert már nem sokáig birj ák. /MTI/ P r á g a.április 22. /Magyar Távirati Iroda./ -I A választások előtt a Csallóközben megtartott agrárpárti gyűléseket gyakran megzavarták a magyar párt üive inek fontán tünteté­sei. A tüntetők, akik csak őszinte .eltoesedésüknek adtak kifejezés., birósá^g elé terülnek. A tárgyalásokat mostanában tartják meg, Igy leg­utóbb a sülyi és felbári népgyüló se ken történt tüntetés miatt került birósá'-g elé tizenkét magyar vádlott. A vádlót ak egytől-egyig kijelen­tették, hogy ok magyarok és ezért nem tűrhették szó nélkül, nog az agrár­párti gyűlések szónokai az ő vezéreiket,Szüliő Gézát és Eszternázy Jánost^ ócsárolták. A birósá^g felmentette a vádlottakat. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR Kecskemét, -április 22. , Kecskemét város közigazgatási bizottsága keddan ülést tartptt Fáy István főispán elnöklésével. Szabó Iván dr. kormányfő tanácsos napirendelőtti felszólalásában megemlékezett arról,hogy a kormányzó Hozma Miklós belügyminisztert az-1. osztályú érdemkereszttel tüntette ki. "Kozma Miklós - mondotta Szabó 1 stván - o-gan közéleti tevékenységet fejt ki,amely az egész ország osztatlan rokonszenvét élvezi és bennünket közelről érint,mert Kecskemét őszinte barátját érte a kitüntetés*" A bizottság egyhangú lelkesedéssel határozta el,bogy táviratilag feje­zi ki szerencsekivanate.it a belügyminiszternekt/MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents