Napi Hírek, 1936. április/2

1936-04-21 [0368]

- * /Pénzügyi bizottság délutáni ülésének V. folytatása/ A nyugellátások összegének magasságáról szólva kije­lentette, hogy igyekszik majd olyan tervet összeállítani, amely a szociális követelményeket nem sértve, az állam anyagi helyzetén is tud könnyíteni. Rátérve a közjegyzői és az ügyvédi kérdésre, az igazság­ügyi adminisztrációval kapcsolatban kifejtette, hogy a trianoni'béke­szerződés következtében elűzött közjegyzők itteni elhelyezése érdeké­ben a közjegyzők lésszámát az 1913-as állapottal szemben alaposan fel kellett emelni, pedig nem lehet mondani, hogy gazdasági helyzetünk ked­vezőbb volna, mint volt 1913-ban. Ez természetesen maga után von-'a a közjegyzők helyzetének bizonyos súlyosbodását, aminek ellensulyo- • zásara rendeletet -dott ki a hagyatéki dijak ujabb szabályozásáról. Ez bizonyos mértékig javított ugyan a helyzeten, de a létszámapasztás mégis elkerülhetetlen ,1'osz. * Pteméli, hogy az ügyvédi; ' rendtartásról szelő javaslatot az őszi ülésszak alatt a törvényho­zás elé tudja majd terjeszteni, " r Igen helyesnek tartja, hogy az egyes felszólalók rámu­tattak arra. a szoros összefüggésre, amely a jogi oktat..s reformia és az igazságügyi adminisztráció'személyi kívánalmai között van. A jogi oktatás reformjának kérdésével az igazságügyminiszterium a leebeha­toboan foglalkozik. Ez..ugyan közvetlenül'a vallás- és közoktatásügyi tárca keretébe tartozó kérdés, de azért ő maga is személyesen és munkatársai róván is a legélénkebben részt óhajt venni annak sza­bályozásában, hogy ezáltal az igazságszolgáltatás adminisztráció iá­nak érdekeit megóvják. A szegényjoggal Űzött visszaélések kérdésével .kancsó- ' latban rámutatott arra, hogy a jogi irodalomban és a gazdasági élet­ben ezek igen sokszor említett kérdések. Be jelentet te/'hogy a "polgári perrendtartás tervbevett reformjánál olyan intézkedést gondol a tör­vényhozás elé hozni, . amely szerint százszáz lékos illeték­mentesség nom lesz. A szegényjogon élvezhető illetékmentesség maximu­ma 9o szazalek lesz. Reméli, hogy a fennmaradó tíz százalék senkire i nem jelent komoly megterhelést, azonban mégis visszatartja maid az embereket attól, hogy indokolatlanul nogy^összegü és zsarolás jellegével biro pereket indítsanak szegénysoron. Kasösszegü perekben ez a lu százalék egyáltalán nem jelent semmiféle megterhelést. A részvény jog reformjára vonatkozó munkálatok az igazság­í^;misztériumban meglehetősen előrehaladott stádiumban vannak. A ko­difikaciös munka <a tok biztonsága érdekében részletes kérdőíveket kül­dött szét az érdekeltségekhez, a gazdaérdekeltségekhez is. Ugy tudja, hogy a Jaluszövétség még nem kapott ilyen kérdőíveket, ezt a mulasz­? tast tehát pótolni fogja. A társasági jog reformjáról nem óhajt rész­letekbe menő ta.j&íoztatást adni, írre majd módot fog keresni a tör­vényjavaslat előterjesztése áé tárgyalása alkalmával. Kétségtelen, hogy a xarsasági jog témakörébe tartozik a szövetkezeti jogalkotás kérdése is, amely most a kereskedelmi törvényben foglal helyet s a részvény­jogra vonatkozó utalásokkal van összeállítva és csupán az eltérések vannar a szöveterezeti cím alatt, .ekintettel arra, hogy a szövet­gézetek különfélék, ez nagyon sok tárca körébe tartozó kérdés, mint " ígazsdgügyminiszter tehát ügyel majd arra, hogy ennek a kérdésnek sza­sflyozasanal a közerdeket megóvják és a különböző érdekek összhangba • Jkurejoijön es ne egy-egy érdekcsoport kívánalmai nyomuljanak elöttrbe, /Polyt.köv./ G% Vi '

Next

/
Thumbnails
Contents