Napi Hírek, 1936. április/1

1936-04-02 [0367]

• A Körüíng Post irj : ügy ált 3Ián nem volt túlzott követelés, hogy Németország az átmeneti idő alatt ne ápitsen erődítéseket a Bajna­videken, de Németország még ezt a kis engedményt sem akarja megadni. Ilyen körülmények között bármennyire megnyugtató is Németország kijelen­tése, hogy Sohasem szándékozik Franciaországot vagy Belgiumot megtámadni, mégis elhibázott dolog lenne enyhíteni a védekező rendszabályokat vagy elszakadni a barátoktol. A lap helyesli az angol kormánynak azt az elha­tározását, hogy szorgalmazza a vezérkarok közötti megbeszélések megkez­dését. A Times szerint aligha akad olvasó, aki nem ismerné el, hogy a német válasz valóban béketervnek nevezhető. Az a . mód # ahogyan' Hitler javaslatait megújította és kibővítette, megerősíti a hitet Hitler őszinteségében. A báketerv messzemenőieg megnövelné Európa katonai és gazdasági biztonságát azáltal, hogy gyakorlati gyógyszereket javasol a félelmek és ellenségeskedések ellen, amelyek egyre nagyobb mértékben gyütrik Surópát, A tárgyalások azonnali megkezdésének azonban még nagy akadály áll útjában, s ennek az akadálynak az oka ugyanaz az ok, amely megteremtette ezt a nagyszerű alkalmat: a locarnoi szerződés megszegése. Ezt a szerződésszegése nem lehet figyelmen kivül hagyni. Hogyan lehet azt újból jóvátenni? Ez volt az a kérdés, atelvet a töboi locarnoi hatalom javaslatában Németországhoz intézett. Hitler ezekre a javaslatokra,ellen­javaslatokkal válaszolt. Néhány javaslatot , eluta­sított, néhányat megváltoztatott, ui javaslatokat dolgozott ki és bizo­nyos mertékben teljesiti a javaslatokban foglalt kívánsá­gokat. A lap hangsúlyozza, "'ogy megérti Németországnak a megkülönbözte­tett elbánással szeméén tanúsított magatartását. De ezt a magatartást sem t szabad túlzásba vinni. Tény azonban, hogy a német álláspont a jegyzék egyik részében sem téved olyan túlzásokba, amelyek a Németországgal való megegyezést lehetetlenné tennék. Minden angol őszintének tartja Hitlernek azt az igéretét, hogy Németország nem szándékozik újból megtámadni Francia országot és Belgiumot. Hitler építő javaslatait nagyvonalúság jellemzi s azokat általában csak üdvözölni lehet. Sajnos, Németország nem igéri meg, hogy a tárgyalások alatt nem erősiti meg a Rajna-vidéket. Pedig ennek az Ígéretnek igen na e>y ' hatása lenne, A lap végül a tárgya­lások megindítását kívánja. A kerekasztal mellet i nyugodt tárgyalási módszer bizonyára ered ényesebb lesz, mint ha.továbbra is beszédekkel és jegyzékekkel igyekeznek az ügyet előbbre vinni. Hitler válaszában nincs semmi, ami elzárná a tárgyalások útját. Ellenkezőleg, egész ja­vaslata felhívás a tárgyalásokra, A Newp; Chronicle szerint Hitler javaslatában több nagyszerű, de több nyugtalanító pont van. El kell ismerni, hogy a javaslatok nagy ügyességgel és szakért elemmel készültek, A legnyugtalanítóbb dolog, hogy a német; válaszjegyzékben semmiféle utalás sincs^Szovjetoroszországra # Mindsddigenem lehet szó általános megállapodásról, amíg Hitler nem nyújt biztosítékokat ebben az alapvető kérdésben. Kétségtelen azonban, hogy Hitler igen nagy horderejű és előreláthatólag nagyon értékes választ adott, amely alapiá/ul szolgálhat az eljövendő tárgyalásoknak. A némex válasz - irja a Daily Herald Nyitva az ajtó" 7 cimü cikkében - mindenekelőtt igen nagy megkönnyebbülést okozott. Meg kell azonban mondani, hogy még mindig van egy igen nagy rés és mind a franciaáknak. mind. a németeknek rajta kell lenniök, hogy ezt a rést betömjék. Őrültség volna arról beszélni % hogy. ez vagy az a javaslat : az utolsó szó volt. Bizonyos, hogy Európát saját butasága Ítélné pusztulásra, ha nem tudná felhasználni a "most adódott alkalmat. A nén az egész világon és nem utolsó sorban Franciaországban is minden sajnálkozás nélkül veszi tudomásul, hogy a versaillesi szerződés teremtette egyenlőtlenségek és igazságtalanságok sorra el fonnék. A nép mindenütt azt kívánja, hogy uj korszakot nyissanak, /Folyt.köv./ W Kö/Vi

Next

/
Thumbnails
Contents