Napi Hírek, 1936. április/1

1936-04-14 [0367]

/Kaposvári tudási tá: IL7- folytat áss,. Kozma Miklós belügyminiszter szólalt fel ezután általános figyelem közepette. - .Amint Huszár Aladár barátom szavsiból is hallottátok - kezdte beszédét -.semmi sem állott távolabb sorsomtól, mint a közigaz­gatás és a közéleti pálya. Katona voltam testtel és lélekkel s osak akkor váltam meg ettől a pályától amikor felsőbb parancsnak engedel­meskedve, elfoglaltam azt. a közéleti helyet, amelyet mindaddig be töl­töttem, amig arra nem került sor, hogy - megint csak abban a hitben, hogy kötelességet teljesítek - a belügyi tárcát átvegyem. M Miután előzőleg sem a. kézigazgatással, sem pedig az országnak olvsn vonatkozású ügyeivel, amelyeknek ma álén állok, dolgom nem volt, a sok elméleti felkészülés ás tanulmány mellett, amelyet hi­vatalom átvételével kellett megkezdenem, első kötelességemnek azt^tar­tottsm, hogy személyes tapasztalatok alapján ismerjem^mégaz országot, a közigazgatást, a törvényhatóságokat, azok vezetőit és társadálmát. Mihelyt arra alkalom és idő nyilt. járni kezdtem az országot és Somogy vármegye a tizedik a törvényhatóságok között, amelyeket ­meglátogattam.- ' - Aliikor ma utamra indultam, bizonyos lírai érzések is támadtok benaem, ami nem is csode, mert az volt az érzésem, hogy haza­jövök. Családom hosszú nemzedékeken keresztül ennek a megyének volt birtokos család .ja és én vagyok sz első nemzedék, amely innen elszakadt. Apám és testvéreim Somogy varmegye területén születtek és gyermekkorom emlékei között szerepelnek azok a mesék, amelyeket a csalaa.öregeitoi hallottam és amelyek mind Somogy vármegyébe vittek vissz 0 . Is h£ mi, testvérek ol is széledtünk a szülővármegyo földjétől, mindig büszkén vallottuk magunkat somogymegyeijüknek ./Nagy taps/ - De volt más okom is arra, hogy különös érzések támad­janak .bennem - folytatta a belügyminiszter. A 10, huszárezrednek voltán tisztre annak az ezrednek, amelynek legénysége a vármegye területéről rekrutálódott és amely még ma is a legszorosabb kapcsolatot tartia velem. Ez a kapcsolat, amely egy négyéves világháború véreben kerekedett, szin­tén rokoni kapcsolat és ennek revén Somogy vármegye második szülőföl­demmé vált. De eszembe jutott az a kedves epizód is, amelyet Huszár Ala­dár,barátom emiitett meg. Eszembe jutott az a járőr, amelyet a veszítpémi király gyakorlatok alatt lovagoltam. Mindezek, az emlékek mint- távoli múltból visszahangzó halk muzsikaszó csendülnek fel bennem]szebbé, ked­vesebbé teszik a mai napot. Engedjétek meg tehát, hogy ez alkalommal no­csak a tárcám körébe vágó kérdésekről szóljak; szeretnem őszintén ki­önteni lelkemet, miután'hazatértem. ' "1*4 Hosszantartó lelkes taps és . Halljuk, halijuk-felkiál­tások szakították félbe a belügyminisztert, aki ezután igy folytatta beszédét: /Pro d o m o. A belügyminiszter beszédének ezt a ré­szét már régebbi kiadásainkban közöltük/ - A kormányzatnak kötelessége _ folytatta ? belügyminiszter -, hogy ebben a munkában a ^legmesszebbmenőén támogassa az autonómiákat ás én arra kérem a vármegyéket és ? vármegyék közönségét, hogy. ezt a mun­kát, amelyet én Johan üéla barátommal együtt szeretettől, komoly törek­véssel teljesíteni igyekszünk, támogassák azzal az odaadással, amelyet oz a munka megérdemel. Poharamat az én Somogy vármegyémre annak közön­ségére és ugy szebb magyar jövőre emelem! Kitörő lelkes taps követte a belügyminiszter bőszedét és a vacsora rásztvevői hosszantartó meleg ünneplésben részesítették Kozma Miklós belügyminisztert, A belügyminiszter az éjszaiát Igmándy-Eegyessy László.főispánnál tölti és szerdán reggel gépkocsin indul a vármegye." egész­r.Rcni.o'-/i int Színén veinek ms^-teVi n tesá^ /TJ.T^T7TT » NIY / VI

Next

/
Thumbnails
Contents