Napi Hírek, 1936. április/1

1936-04-01 [0367]

b/ Az angol királyi külügyminiszter március 26.-án mondott beszé­dében a katonamentesitett övezettel kapcsolatban közölte, hogy ez a katona­mentesitett övezet végeredményben arra irányult, hogy megakadályozza a tulaj donképen Franciaország részéről 191ó-ban megnyilvánult azt a törekvést, hogy a Rajnavidéket Németországtól elválasszák. Ebből a megállapításból kiderül, hogy a kat onamentesi tett övezet a szövetséges és társult hatalmak részéről már előzőleg megsértett kötelezettség alapján jött létre. c/ A versaillesi'szerzőöésnek a katonamentesített övezetre vonat­kozó rendelkez sei eszerint énen a Németországnak nyújtott egyik biztosíték megsértésén alapulnak és egyeauli jogi érvként csak az erőszakot tudja felkutatni. Ezeket a rendelkezéseket a versaillesi szerződésből ujabb jogsértés ^alapján vették lát a locarnoi szerződésbe . mégpedig ez a jogsértés a ríuhrvidék megszállásával következett be, amit pedig még a legkiválóbb angol jogászok is jogsértésnek minősítettek. 3/ Az úgynevezett "önkéntes lemondás" Németország felségjogairól a birodalom e nyugati tartományaiban, következménye a versaillesi diktátum­nak és a német nép ellen irányuló legsúlyosabb elnyomások láncolatának, amivel kapcsolatban különösen utalni~kell a birodalom kényszerhelyzetére. Ha tehát az angol kormány részéről kijelentik, hogy "versaillesi diktátumokról beszélnek, de sohasem lehet beszelni locarnoi diktátumról" akkor a német kormány erre ezzel válaszol: " Lehet-e és van-e a világon olyan nagy nép, amely önként és külső kényszer nélkül egyoldalúan lemondana felség jogairól, mégpedig ebben az esetben határai megvédésének legelemibb jogáról ?" Ennek ellenére a német nép ezt az állapotot 17 évig tűrte ós még 193a. május 21.-én is kijelentette a német birodalmi kancellár .hogy: a német birodalmi kormány hallatlanul súlyos hozzájárulást lát Európa megnyugtatására abban, hogy kat onamont esi tett övezetet tart fenn szuverén állam lőtere," és hogy: "a birodalmi kormány a locarnoi szerződésből folyó kötelezettségeit mindaddig megtart ja, amig a többi szerződő fel hajlandó ehhez a^szerzoueshez ragaszkodni". / Folyt.köv./ L o n d > n, április 1. /Magyar Távirati Iroda/ Üdén külügyminiszter részletesen beszámolt Hibbentnoppal folytatott beszélgetéséről és Hitler válaszáról az angol miniszter­tanácsnak, a ne ly délelőtt 11 őrk'ior ült össze és egy""crakor félbe­szakította tanácskozás iat, majd délután négy órakor ismét tanáoskozni Az Evening Standard szerint több miniszter , aki végig­hallgatta Sden válaszát Hitler válaszáról,hajlandó a rajnai bizottságról szóló javaslatot épitő jellegű hozzájárulásnak elfogadni. Az Exchange Telegraph szerint francia diplomáciai körök sürgetik, hogy haladéktalanul eszmecsere induljon a négy looarnoi hatalom között a német javaslat megvizsgálására és a vezérkari megbeszélések megindítására meg a hét folyamán. Flandin külügyminiszter már érintkezés­ben áll Londonnal, L o n d o n, ááprilis 1. /Magyar Távirati Iroda/ A Press issociation szerint a kormány megállapította és Baldwin miniszterelnök rövidesenK bejelenti az alsóházban VIII. Edward megkoro­názásának napját, amelyet a király tegnap hagyott jóvá a Ramsay la cBon alde-i nak adott kihallgatás során-. * koronázás részleteinek megállapítására a kormány különleges bizottságot alakított Baldwin miniszterelnök el­nöklete alatt, á norfolki herceg, Anglia örökl tes főmarsallja rövidesen megkapja a koronázásra yon^tk^zó* részletes utasításokat. * koronázás napját nyilvános ünnepnek fogják minősíteni.

Next

/
Thumbnails
Contents